Műsorújság
RTL Most

Koós Jánosra emlékezünk

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész. A halálhírt családja jelentette be vasárnap reggel. Az RTL Klub pályatársaival és régi riportokkal emlékezik a művészre.

Koós János január végén még elénekelte legnagyobb slágerét, amikor az 50 éves táncdalfesztivált ünnepelték zenéstársaival a Budapest Arénában.  A próbán a Fókusz stábjának mesélte el sikere titkát:

 

 

Kevesen tudják, hogy Koós János 1937-ben született, Bukaresten és Kupsa János néven látta meg a napvilágot, ráadásul a születési dátumát elírta az anyakönyvvezető, ezért sem ünnepelt soha a hivatalos napon a művész.

 

 

Megnyert három táncdalfesztivált, örökzöld slágereit a mai napig fújja az ország.  A januári gálán, ahol utoljára adhatta elő legnépszerűbb dalait, Csonka András is fellépett, aki így emlékszik vissza Jánosra:

 

 

Bár riválisok voltak, nagyra értékelték egymás tehetségét és művészetét - ezt mondta Korda György, akit letaglózott pályatársa halálhíre:

 

 

A családja mellett a közönség szeretete volt számára a legfontosabb és persze a zene. A 80. születésnapján is azt mondta, a zene tartja életben:

 

 

A művész lánya, Koós Réka vasárnap délelőtt megható videóval búcsúzott édesapjától, felidézve legnagyobb slágereit.

A család azt közölte, a temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.

Hasonló videók

  • Kerekesszékével eldőlt magatehetetlen beteget rugdosott a miskolci kórház udvarán egy betegkísérő. Az Indexhez jutott el egy felvétel, amit valaki titokban egy ablakból rögzített, csütörtökön. Látszik, hogy a betegkísérő eleinte próbálja felállítani a férfit, majd szétnéz, hogy nem látja-e senki, és tiszta erőből a földön fekvő férfiba rúg többször. A beteg valószínűleg nem volt magánál, egy pillanatra látszik, hogy a feje is be volt kötve. Az Indexnek a kórház azt írta a beteghordót azonnal elbocsájtották.

  • Repülő halrobotot fejlesztettek ki brit tudósok. A különleges szerkezet tud a víz alatt és a levegőben is mozogni. Erre a mérnökök szerint eddig egyetlen robotjármű sem volt képes. A halrobot hatótávolsága azonban még eléggé korlátozott, mindössze 26 métert tud megtenni.

  • A kormány arra számít, hogy a: bevándorláspárti erők mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák Trócsányi László európai uniós biztosi kinevezésesét - ezt közölték az RTL Híradó kérdésére. A volt igazságügyi minisztert október elsején hallgatja meg az Európai Parlament külügyi bizottsága. Az általunk kérdezett szakértő szerint a magyar jelölt helyzete az egyik leginkább bizonytalan. A Momentum megpróbálja meggyőzni a saját európai frakcióját, hogy ne támogassák a magyar biztos kinevezését.

  • Az utolsó pillanatban mondta le a részvételt az önkormányzati ifjúsági napon több 15. kerületi állami iskola. A DK-s polgármester szerint a tankerületi vezető azt mondta az igazgatóknak, hogy kampányidőszakban nem szerencsés, ha a gyerekek részt vesznek egy önkormányzati rendezvényen. A helyi Fidesz szerint az volt a baj, hogy tanítási napra szervezték az eseményt. Ugyanezzel indokolt a minisztérium is. Az ifjúsági napot az elmúlt három évben mindig pénteken tartották.

  • Jogosak a vasutat ért kritikák a MÁV elnök-vezérigazgatója szerint. Homolya Róbert az InfoRádiónak azt mondta, a vasút olyan pontra jutott, hogy át kell gondolni, hogyan tovább. A cégvezető szerint jelenleg a 30-40 éves szerelvények és pálya valóban nem versenyképes. A Demokratikus Koalíció szerint a vasúttársaságot alkalmatlan emberek irányítják, akiknek távozniuk kellene.

  • Az RTL Híradó sorozatot készít: azokat a településeket és fővárosi kerületeket mutatjuk be, ahol a legizgalmasabb lehet a választás.
    Egyetlen fideszes képviselő indul Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péterrel szemben a polgármesteri székért, de nem a párt, hanem egy egyesület színeiben. Grezsa István több tramtrain szerelvényt kér a kormánytól, az építkezés miatt tönkrement utcákat újíttatná fel és kórházat fejlesztene. Márki-Zay Péter azt mondta Híradónknak, ő eddig minden ígéretét beváltotta, adót törölt el, most munkahelyteremtő cégeket csábítana a városba.
    Márki-Zay Péterrel készült interjút itt nézheti meg hosszabban.

  • Nem vizsgálja a Berki Krisztián főpolgármester-jelöltségét támogató ajánlások valódiságát a Nemzeti Választási Bizottság. A testület napirendre sem vette az erről szóló javaslatot. Puzsér Róbert és stábja korábban feljelentést is tett, mert szerintük lehetetlen, hogy Berki Krisztián 10 ezer aláírást gyűjtött volna össze. Puzsér azt állítja: a Fidesz segített Berkinek. A Fidesz szerint Puzsér ostobaságokat beszél.

  • Nem lehet kapni a patikákban a bárányhimlő elleni védőoltást. A hiány nem érinti a kötelező oltásokra szánt készletet. A Házi gyermekorvosok Egyesületének elnöke azt mondta az RTL Híradónak, a probléma azoknál a gyerekeknél van, akiknél megkezdték az oltást a tartósan hiányzó típussal és nem tudják azzal befejezni.

  • Világszerte több millióan vonultak utcára tiltakozásul a klímaváltozással kapcsolatos tétlenség ellen. A globális klímasztrájk célja az, hogy nyomást gyakoroljon az ENSZ hétfőn kezdődő klímacsúcs-értekezletén részt vevő politikai vezetőkre az azonnali cselekvés érdekében. A nemzetközi megmozdulás ihletője Greta Thunberg, a 16 éves svéd klímaaktivista, szervezői pedig mindenhol diákok voltak.

  • Csaknem 100-zal ment 50 helyett, az ügyészség szerint ezért sodródott le az útról és gázolt el két gyalogost Orgoványon még tavaly nyáron az a sofőr, aki ellen most emeltek vádat. Az egyik vétlen gyalogos a kórházba szállítás után meghalt, a másik súlyosan megsérült. A sofőrt az ügyészség börtönbe küldené.

Legnézettebb videók