Híradó

2018.11.21. 12:33 (szerda)

ÍTÉLET: 8 évet kapott a bicskei molesztáló tanár

ÍTÉLET: 8 évet kapott a bicskei molesztáló tanár

Nem jogerősen 8 év fegyházat kapott V. János, a bicskei gyermekotthon volt igazgatója, akinek szexuális zaklatási ügyeit a Házon kívül tárta fel 2016-ban.

Az ügy 2016-ban robbant ki, mikor szeptember elején egy gyermekotthonos srác a vonat elé vetette magát Bicskén. Másnap egy barátja bement a rendőrségre, és feljelentést tett szexuális zaklatás miatt. Nem bírta tovább, beszélni akart. El akarta mondani, hogy az igazgató hosszú idő óta szexuálisan zaklatja a felügyeletére bízott fiúkat, és ő is az áldozatok között van. A Házon kívülnek nyilatkozott.

 

 

Aztán a gyermekotthon igazgatóját felfüggesztették, és ki is kellett költöznie az intézetből, ahol 26 éven át lakott. De még mindig nagyon sok kérdés volt a történettel kapcsolatban. Talán a legfontosabb, hogy maradhatott titokban a szexuális zaklatás 26 éven át?

 

 

Julián és Levente, a nekünk nyilatkozó fiatalok nem is hitték, hogy ilyen gyorsan lépnek a hatóságok. Közben a riport szereplőinél újabb és újabb áldozatok jelentkeznek, hogy elmeséljék saját történetüket.

 

 

2017. decemberében aztán megkezdődött a volt igazgató büntetőpere.

 

 

Ma V. János, a szexuális zaklatással vádolt volt igazgató 8 év fegyházat kapott, az ítélet nem jogerős.

18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való