Műsorújság
RTL Most

A magyar csapat minden lehetőségre felkészült Wales ellen

A magyar csapat minden lehetőségre felkészült Wales ellen - ez volt a siker kulcsa a kedd este megnyert EB-selejetezőn a magyar futballválogatott másodedzője szerint. Magyarország 1-0-ás győzelmével továbbra is vezeti a selejtezőcsoportját és nagy lépést tett a jövő évi Európa-bajnokság felé, amelynek egyik rendező városa Budapest lesz.

Több mint egy órával a meccs előtt már szinte lépni sem lehetett a Groupama Aréna környékén. A meccsre a jegyek elővételben 3 óra alatt elfogytak. A Szlovákiában történt szurkolói rendbontások miatt egy szektort be kellett zárni, így 3 ezerrel kevesebben mehettek be szurkolni. 

Az első félidőt veszélyesebben kezdte a magyar csapat, de a helyzetek rendre kimaradtak. A fordulás után kigyenlített lett a játék, a Wales-iek voltak gyorsabbak és főleg a Real Madrid sztárja Garath Bale volt veszélyes a kapura. Legközelebb azonban mégis Baráth Botond járt a gólszerzéshez: a 77. percben egy szöglet utáni kavarodásban jutott el a labda minimum a gólvonalig, ám a bíró úgy látta, hogy nem volt bent. 3 perc múlva már nem is számított: Szalai Ádám küzdött egymaga a védőkkel a 16-oson belül, a lepattanó labdára pedig Pátkai Máté csapott le, aki nem is hibázott. A Vidi játékosa a horvátok után Wales-nek is győztes gólt lőtt. A magyar csapat hősiesen védekezve ki is húzta a meccs végéig.

A magyar válogatott hatalmas lépést tettek a jövő évi EB-re jutás felé. A magyar kispadra ezúttal az eltiltott Marco Rossi helyett segítője a szintén olasz Cosimo Inguscio ült le. Meccs után úgy értékelt: sikerült megfelelően felkészülniük Wales játékából.

 

 

Ryan Giggs, a vendégek szövetségi kapitánya szerint az első félidőben lassúak voltak és hiába javultak fel a második félidőre, túl sok helyzetet hagytak ki.

Magyarország újabb győzelmével továbbra is vezeti csoportját, igaz a többiek egy meccsel kevesebbet játszottak. Wales három napon belül elszenvedett második vereségével viszont nehéz helyzetbe került.

Bár még messze van a selejtezősorozat vége, szerdán már el is indult a jegyértékesítés: az első körben kisorsolják a jegyeket azok között, akik július 12-ig leadják igényüket az UEFA honlapján.

Legnézettebb videók