Műsorújság
RTL Most

Óriási siker: a Saul fia díszbemutatóján jártunk

Egy Nobel-díjas, egy Oscar-díjas és egy Cannes-i Filmfesztivál díjas. Az, hogy ez 2015-ben, Budapesten megtörténhet, hogy egy helyen láthatjuk Kertész Imrét, Szabó Istvánt és a magyar filmkultúra egén üstökösként feltűnő Nemes Jeles Lászlót, annak volt köszönhető, hogy bemutatták a Saul fiát a magyar mozikban. A díszbemutatón már nem, de néhány órával korábban az alkotók is beszéltek a díjnyertes filmről, sőt, a rendező következő munkájáról is ejtett pár szót. Süle László riportja.
Nemes Jeles László egyelőre marad, és itthon készít filmeket, pedig nyilvánvalóan sok munkaajánlattal keresik őt külföldről is. Azt mondja, ezekkel most még nem foglalkozik, inkább kikapcsolva tartja a telefonját. A főszereplő, Röhrig Géza költő lenyűgöző alakítást nyújt a filmben, és természetesen ő sem tartja kizártnak, hogy ismét kamera elé áll majd.

A film az auschwitzi koncentrációs táborban játszódik, a főhőse Saul, aki az úgynevezett Sonderkommando tagja. Ezt az alakulatot is nagyrészt a fogva tartott zsidókból verbuválták, ők végezték a haláltáborban a zsidók szisztematikus elpusztításakor a segédmunkákat. Ebben a szinte lét nélküli állapotában fedezi fel Saul az egyik áldozatban a saját fiát, és élete utolsó feladatául azt tűzi ki: méltó módon eltemeti a gyermeket. A történet teljesen lenyűgözte a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijét, összesen 4 díjat hozott haza.

Szabó István Mephisto-ja is jól szerepelt Cannes-ban, majd aztán a legjobb külföldi film díját is elnyerte az Oscaron. Sokan gondolják úgy, hogy talán a Saul fia is bejárhatja ugyanezt az utat.

 

A teljes adást megnézhetik az RTL Moston!

Legnézettebb videók