Műsorújság
RTL Most

Hetek óta rettegésben tartotta az utasokat

Najmányi Katalint a 4-es 6-os villamoson, minden előzmény nélkül támadta meg egy 37 éves hajléktalan férfi, akit pénteken fogtak el a 32-esek terén, miután bántalmazott egy körúti boltból kilépő idős asszonyt. Az ügyészség már a hétvégén kezdeményezte az előzetes letartóztatását. Újvári Mihály riportja.

A 4-es 6-os villamos fantomjaként elhíresült férfi a körút vonalán szedte áldozatait, akiket brutálisan bántalmazott. Hetek óta rettegésben tartotta az utasokat. Katalint egy hónappal ezelőtt támadta meg az Oktogonon, amikor munkába ment.

Az őrjöngő férfi nekifutásból rúgta arcon a gyanútlan Katalint, akinek két helyen eltört a járomcsontja, az orra és az álla. Azonnal elvesztette az eszméletét. Már jobban van, de egy ilyen erejű ütésbe akár bele is halhatott volna.

A félelem érthető, hisz a villamosban nincsenek kamerák, pedig ezeket a Combinok beszerzési kiírásánál belekalkulálták a végösszegbe. Az utasokat semmi nem védi meg ilyen helyzetben és felvételek híján a rendőrök sem tudták, hogy ki után nyomozzanak. Természetesen megkerestük a BKK-t, akik nem kívántak nyilatkozni, csak egy írásos tájékoztatást adtak:

„Folyamatban van a Combino villamosok bekamerázása is, ami eddig több ok miatt nem történt meg. Jelenleg a prototípus jármű kamerával való felszerelésének hatósági engedélyezése zajlik, amelynek eredményeként a közeljövőben forgalomba állhat az első bekamerázott 4-es és 6-os villamos. A szükséges hatósági engedélyek birtokában a többi Combinot is felszerelik ilyen rögzítő berendezéssel.”

 

A teljes adást megnézheti az RTL Most-on!

 

Legnézettebb videók