Műsorújság
RTL Most

Mentorok háza előtt: Vajon kiben van meg az X?

Énekelhetsz tökéletesen, a végén úgyis az utolsó dal dönti el, mi lesz a sorsod. Összegyűjtöttük az eddigi legdrámaibb pillanatokat, amelyeket a korábbi években láthatták már a mentorok házában.
DANICS DÓRA: „Próbálok nem rágörcsölni erre az egészre!”

Muri Enikő és Gubik Petra: eddig mindössze ketten voltak, akik visszatérhettek másodszor is a mentorok házába. Végül mindketten bejutottak az élő adásba. Idén viszont hárman is dupláznak, és valószínűleg az ő karrierjüknek sem tenne jót egy újabb nem. Mindhármukkal még a mentorok háza forgatása előtt találkoztunk, amikor még csak az esélyeket latolgatták.

„Kétszer kiesni biztos nagyon ciki és hát ilyen szempontból félünk is tőle, de elég rendesen felkészültünk és ez egy sokkal erősebb csapat, mint tavaly, úgyhogy most sem sikerül, akkor soha.”- nyilatozta Szikszai Péter stábunknak.

Ekanem Bálint Emota is az esélyeit latolgatta: „Ez így most nem is jutott eszembe, hogy mi van, hogyha megint kiesek. Bizakodóak vagyunk igazából így a zenekarral együtt, reméljük, hogy nem esünk ki.”

Danics Dóra pedig lelkileg teljesen összetört a Mentorház után: „Tavaly Tihanyban voltunk és onnan estem ki, úgyhogy az első amit remélek, hogy nem Balatonon lesz a mentorház. Nem tudom, azóta a Balaton északi partjára nem nagyon merészkedem.”

Szikora Róbert és Geszti Péter szombaton döntenek majd, vasárnap pedig Alföldi Róbert lányai és Tóth Gabi fiai közül derül ki, kikért szurkolhatnak majd egészen Karácsonyig.



Nézze meg itt a Fókusz riportját!

A Fókusz riportjait a videótárban nézheti meg.

A teljes adást megnézheti az RTL Most-on!

Hasonló videók

Legnézettebb videók