Műsorújság
RTL Most

Mélyvízből szólt a rádiós csevej

Hiába tartotta Jani a halat, a cápa rá sem hederített, egy másik viszont Balázs lábát nézte ehetőnek. A 3 rádiós a cápákkal teli akvárium mélyén egy különleges Morning Show-t készített.
Legutóbb a vágy villamosa vitte körutazásra a srácokat és akkor, a rendhagyó kísérletről szóló riportunk végén már megelőlegezték a következő helyszínt.

Jani ezután rögtön búvároktatásra ment. Ma már papírral is igazolhatja: bármely medence alján, teljes búvárfelszerelésben nézegetheti közelről a csempéket. A sikeres vizsga után azonban rögtön a tropikárium akváriumában, cápák között bizonyíthatott Jani.

Természetesen nem volt veszélytelen a produkció, így minden részletet többször is ellenőriztek az oktatók. A sisak a fiúk fejét tökéletesen védi, de a kezüket és lábukat csak a ruha takarta, azt simán átharaphatják a cápák.

Három búvár élő rádióadásban, ilyet még senki sem csinált! Feri ráadásul még a reggeli kávéhoz is hozott bögrét, csak a kávét felejtette a stúdióban. A beszélgetés néhány perc után nem várt fordulatot vett. Ha már reggeli, hát legyen – gondolhatta az egyik nagy hal, és megtámadta Balázst.

Nézze meg a Fókusz riportját!

A Fókusz riportjait a videótárban nézheti meg.

A teljes adást megnézheti az RTL Most-on!

Legnézettebb videók