Műsorújság
RTL Most

Bevette Budapestet a spanyol szívtipró

A futótűzként terjedt pletyka, hogy Antonio Banderas Magyarországra érkezik egy reklámfilm forgatásra, igaznak bizonyult. Rajongók és újságírók hada gyűlt össze a repülőtéren, ő pedig mosolyogva tűrte a vakuvillanásokat.
A spanyol világsztár Malagán született. Csillaga ott díszeleg a hollywoodi hírességek sétányán, többször Golden Globe-díjra jelölték, Oscar-díjas filmekben szerepelt, rendezői munkájáért pedig Berlinben kapott szobrot.

Eredetileg futballista szeretett volna lenni, de egy sérülés miatt nem került be a Reál Madridba, helyette drámaórákra kezdett járni. Húsz évvel ezelőtt pedig üres zsebbel érkezett Hollywoodba.

1996-ban már járt Magyarországon. Madonnával az Evita című musicalt Budapesten forgatta. A filmnek Andy Vajna volt a producere, Banderas pedig Che Guevarát játszotta.

Budapestre tegnap délután három órakor, családja nélkül érkezett, Los Angelesből párizsi átszállással. Bár a rajongóktól és fotósoktól alig tudott haladni és a forgó ajtó is megviccelte, nem volt rest pár autogramot kiosztani.

Egyre többször szemelik ki Magyarországot a külföldi ügynökségek reklámfilmforgatásra. A gyönyörű helyszínek mellett mellettünk szól, hogy nemzetközi viszonylatban is profi szakembereket és kedvező árakat találnak itt.

Nézze meg itt a Fókusz riportját!

A Fókusz riportjait a videótárban nézheti meg.

A teljes adást megnézheti az RTL Most-on!

Legnézettebb videók