Műsorújság
RTL Most

Aurelio édesapját gyászolja

Aurelio talán élete legszörnyűbb időszakát éli most. Elveszítette édesapját, egyetlen támaszát, azt az embert, akit mindennél jobban szeretett.
Aurelio úgy fogalmaz, hogy egész életében ettől félt a legjobban. Az idősebb Caversaccio már régóta gyengélkedett. Cukorbetegséggel küzdött, a tüdeje és a szíve sem volt egészséges. Átesett két szívinfarktuson is, rengeteg gyógyszert szedett, de a múlt héten nagyon rosszul lett. Ám arról hallani sem akart, hogy kórházba vigyék. Édesapja fulladásos rohamai azonban annyira erősödtek, hogy fia már nem tudta tétlenül nézni szenvedéseit.



Amikor megérkezett a mentő, akkor derült ki, hogy  tüdejében víz van, és egy vérrög, ami folyamatosan húzódik a tüdejére, meg a szívére, ráadásul megkapta a harmadik szívinfarktusát is, és 75 éves korában végleg feladta az életért folytatott küzdelmet.

A fiút az utóbbi hónapokban rengeteg csapás érte. Néhány hete egy közúti ellenőrzés során nagy mennyiségű drogot találtak nála a rendőrök. Nem csak a zsebében, hanem az autójában, később pedig az otthonában is kábítószer gyanús anyagokra bukkantak.



Egy gyorsteszt azt is kimutatta, hogy Aurelio fogyasztott a drogokból. Lakásán egy, valószínűleg kábítószerrel szennyezett mérleget is találtak, és a szerek kiszerelése utalhat arra, hogy nem csak saját felhasználásra tartotta azokat, hanem kereskedett is velük. Szabadlábon védekezhet az eljárás alatt, de ügyvédje tanácsára a szakértői vizsgálatok befejezéséig nem kíván az ügyről nyilatkozni.


A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

Legnézettebb videók