Fókusz

2015.10.26. 16:59 (hétfő)

A Got Talent zsűritagja aranygombbal jutalmazott

A Got Talent zsűritagja aranygombbal jutalmazott

A pillanat, amikor a magyar Hungary’s Got Talentben először arannyá változott az egész stúdió. Csuja Imre nyitotta a sort, az Infusion trió pedig rögtön bejutott az élő adásba.

A trió az interjúkor kivételesen duóra zsugorodott, mivel Nándor egy wellnesszállodában pihente ki a hét fáradalmait, a mindig humorizáló Mihály és Izsák viszont így is hozták a formájukat. A fiúk először cégeknek készítettek elektromos hangszerekkel zenéket, aztán egy kávézó-étterem megnyitóra álltak össze először. Az improvizációs buli után egyre komolyabban vették a zenélést és világslágereket kezdtek el átdolgozni. Calvin Harris, Rihanna, a Maroon 5, David Guetta és több magyar népdal is áldozatul esett. Úgynevezett looper zenekar, ami azt jelenti, hogy amit előadnak, azt rögzítik, visszajátsszák és közben már mást játszanak a hangszereken.

Igazi 20 ezrest majd kártyapaklit vett ki egy tablettből, majd elképesztő kártyatrükkel kápráztatta el a nézőket és a zsűrit a humorista, Badár Sándor fia. Tamás a bűvészkedés mellett kommunikáció és média szakon tanul főiskolán. Filmrendező szeretne lenni, újságcikkeket ír és fotóz. Számos nemzetközi versenyt megnyert vagy második lett, emellett pedig készül a bűvész Európa és világbajnokságra.

A zsűritagok is kellemetlenül érezték magukat, amikor Rékasi Károly és Détár Enikő lánya, Eszter először énekelni kezdett majd pedig táncolni. Eszter jelenleg Amszterdamban tanul, vizsgaidőszaka van, PHD-re készül és hiába kerestük, nem sikerült elérnünk. Megkerestük szüleit is, Rékasi Károly nem szeretett volna nyilatkozni, Enikő viszont kameránk elé állt.
 

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való