Ki is ő? Rémlik valahonnan az arca? Nem csoda, hiszen Alicia Vikander olyan ügyesen kúszott be az emberek tudatába, hogy fel sem tűnt: újabb sztár van születőben. Egy év alatt maga mögött hagyta a névtelenséget és máris első Oscarja felé kacsintgat!

Egy ex-balerina, aki üstökösként száguld végig Hollywood egén

Kép: Tumblr

Alicia Vikander nevét már jó ideje ízlelgetjük: manapság mindenhol szembejön velünk, alig találkozni olyan filmmel, amiben ne tűnne fel a svéd származású színésznő. Persze, kicsit túlzunk, de tény, hogy múlt év elején még senki sem szajkózta a nevét, fogalmunk se volt róla, hogy ez az apró, törékenynek tűnő lány, egyszer még Jessica Chastain-szintre tornázza magát. Pediglen ez a helyzet. Ezt pedig – többek között – Alex Garland filmjének, az Ex Machinának köszönheti.

De ki is ő valójában? Most szerteoszlatjuk a körülötte lebegő homályt!

Egy ex-balerina, aki üstökösként száguld végig Hollywood egén
Kép: Tumblr

A most 27 éves színésznő Svédországban született – Göteborgban –, ahol elvált szülei közös erővel nevelték fel, és már gyerekkorától a művészetek vonzásába került, lévén édesanyja színházi színésznő volt. Kezdetben azonban nem az anyukája által kitaposott ösvényt választotta, más irányba indult a karrierje, hiszen balett táncos lett: több mint kilenc évig tanult Svédország nemzeti balett intézetében. Azonban a sok évig tartó perfekcionizmus és az állandó sérülések miatt otthagyta az egészet. Ekkor döntött úgy, hogy a filmek világában próbálja ki magát. Szerencsénkre!

Kezdetben csak kisebb szerepeket kapott, rövidfilmekben és sorozatokban. Sőt, a szereplőválogatások alkalmával szembejövő folytonos elutasítás miatt még az is megfogant a fejében, hogy inkább ügyvédnek áll.

Persze, nem így alakult a dolog, köszönhetően első kiemelkedő szerepének a Pure (Tiszta) című filmben, amiért még díjat is nyert hazájában. A nagy kihívás rögtön ezután érkezett, Mads Mikkelsen oldalán a Royal Affair-ben. Két hónapot kapott a készítőktől, hogy megtanuljon dánul a film kedvéért! Alicia megtett mindent az ügy érdekében, erre az időre Dániába költözött – amire élete egyik legfélelmetesebb időszakaként emlékszik vissza.

Egy ex-balerina, aki üstökösként száguld végig Hollywood egén
Kép: Tumblr

Vele kapcsolatban eleve felmerülhet a kérdés, hogy milyen nem a saját anyanyelvén játszania, mennyire korlátozó érzés egy idegen nyelven kommunikálni?
 

„Sokszor nem ismerem fel magamat, ha más nyelven beszélek. Svédül sokkal kisebb a kontroll a gondolataim és a nyelv között, csak úgy áramlanak a szavak.”

 
Ehhez képest az angol már más tészta. Sokszor attól fél, hogy mivel nem érzi magát annyira felszabadultnak, ez a külvilágnak úgy csapódhat le, hogy karót nyelt, holott egyáltalán nem ez a helyzet.

Egy ex-balerina, aki üstökösként száguld végig Hollywood egén
Kép: Tumblr

A dán kaland után már sorra jöttek a szerepek: Anna Karenina, A WikiLeaks-botrány, Az ifjúság végrendelete (főszerepben vele és Havas Johnnal) és így tovább. A Joe Wright rendezésében készült Anna Karenina abból a szempontból érdekes, hogy ez volt az a szerep, aminek a kedvéért újra rávették, hogy táncoljon. Nagy szó, hiszen a balettes szakítása után teljesen elzárkózott mindentől, ami boogie. Na jó, nem teljesen. Ha beindul egy jó zene, nem lehet megállítani.

És most érkeztünk el a nagy befutáshoz: Ex Machina, U.N.C.L.E, és az Oscar-díjra jelölt A dán lány. Már ezekből a filmekből látszódik, hogy a választásai korántsem egysíkúak, hiszen miközben az Ex Machina egy komorabb hangulatú indie film, a Guy Richie rendezte U.N.C.L.E.-ben már poénföldre vándorolt, és megmutathatta, hogy a humor is az ő terepe.

Egy ex-balerina, aki üstökösként száguld végig Hollywood egén
Kép: UIP-Duna Film

A dán lánnyal pedig végleg bekerült a nagy játékosok közé. Legalábbis nagyon úgy tűnik. Tom Hooper filmjében Eddie Redmayne oldalán játszik, és a szereplőválogatások alkalmával elég hamar eldőlt – már a rendezőnek is –, hogy neki bizony erre a lányra van szüksége. Amikor először próbáltak együtt Redmayne-nel, Hooper annyira elérzékenyült kettejük dinamikája és kémiája láttán, hogy elsírta magát. Redmayne utána mondta is neki, hogy reméli, nem kételkedik tovább, hogy kit is kellene mellé választania.


És itt még koránt sincs vége az egyre nagyobb erővel felfelé törekvő karriernek: már most egy kazal film sorakozik a teendői között. Ezek közül is nagyon izgalmasnak tűnik a Michael Fassbenderrel forgatott a The Light Between The Oceans, főleg azt tudva, hogy a forgatásán a páros szorosabbra fűzte a viszonyukat. Olyannyira, hogy az idei Golden Globe-ra már együtt érkeztek.


Egy ex-balerina, aki üstökösként száguld végig Hollywood egén

Kép: Tumblr

 


Úgy tűnik Vikander ügyes választásainak és – persze tehetségének – köszönhetően robbant be ily hirtelen az A-listás sztárok közé. Habár nem titkolja, hogy szülei véleménye a mai napig meghatározzák a döntéseit: minden egyes új forgatókönyvet – amit éppen fontolgat – elküld nekik is. Így például A dán lány mondhatni nem lehetett volna az övé, ha édesapja nem nyomja oly nagy hevességgel, hogy menjen a szerep után.

Megérte, a filmet négy Oscarra jelölték, köztük van Vikander legjobb mellékszereplő jelölése is. Kíváncsian várjuk, elviszi-e az aranyszobrocskát.
 


Forrás: Vogue, Interview Magazine, Whatculture, Moviefone