A nőnap alkalmával, mindnyájan végig gondoljuk miért is lehetünk hálásak a nőknek. A nők gyermeket nevelnek, felelős pozíciókat töltenek be a munkaerő piacon, miközben szakításoktól függetlenül is, rendületlenül keresik azt, aki mellett végül megállapodhatnak. ​A filmtörténet során megjelent ikonikus női alakokról nem is beszélve! 

 

A nő 50 árnyalata: 10 szinglikről szóló film, nem csak szingliknek!

Nyilvánvalóan rengeteg film készült a témában, így az általunk leginkább kedvelt filmeket és a legsokszínűbb „csokrot” próbáltuk összeszedni. Persze mindenki örök kedvenceiről, a szingliség tulajdonképpeni megteremtői a Szex és New York szereplőiről, valamint Bridget Jonesról sem feledkezünk meg, de róluk most nem kívánunk részletesen szólni.

Lássuk, miket gyűjtöttünk össze!

1. Átkozott boszorkák

A nő 50 árnyalata: 10 szinglikről szóló film, nem csak szingliknek!

Talán furcsa lehet ennek a filmnek a szereplése a listánkon, de ha jobban belegondolunk a film történetébe, rögtön megértjük létjogosultságát. A dögös boszorkányokról szóló film legnagyobb konfliktusa, hogy sosem lehetnek szerelmesek, ugyanis a halandó férfi, akibe beleszeretnek, nemsokára meghalhat. Mi más szólna az örökké tartó szingli létről, ha nem a testvérpár (Sandra Bullock és Nicole Kidman) klasszikussá vált örökszingliségre kárhoztatott sorsa.

2. Álom luxuskivitelben

A nő 50 árnyalata: 10 szinglikről szóló film, nem csak szingliknek!

Ha nő, akkor Audrey Hepburn bájos alakja mindnyájunknak eszébe juthat, ahogyan a szingliségről is a világirodalom és később a filmvilág egyik igen csak meghatározó alakja, Holly Golightly, akinek helyébe minden divatrajongó hölgy képzelte már magát. Az ábrándos tekintetű Holly álmai netovábbja, hogy meghódítsa New York előkelő világát, valamint egyúttal tehetős férjet fogjon magának. A hosszas keresgélés után végül egy cseppet sem befolyásos író mellett köt ki. Hiába, a szívnek nem lehet parancsolni.

3. Amélie csodálatos élete

A nő 50 árnyalata: 10 szinglikről szóló film, nem csak szingliknek!

Bármennyire is szeretnénk elhitetni a világgal, hogy a szingliség csupa örömből, bulikból és rengeteg barátból áll, be kell ismerjük, hogy bizony mindenki érzi magát sokszor egyedül, és ez párkapcsolat nélkül gyakrabban is előfordulhat velünk. Amélie igazi álmodozó, aki egyedül él Párizsban és igen furcsa kapcsolatot ápol a külvilággal. Azt hihetnénk, hogy nem foglalkozik velük, de valójában nagyon is odafigyel a szomszédságára. Egészen odáig merészkedik, hogy az emberek tudta nélkül próbálja boldogabbá tenni az életüket és megoldani problémáikat. Eközben megfeledkezik saját magáról, azonban a boldogság őt sem kerülheti el, meg is jelenik egy különös fiatalember személyében.

4. Ízek, Imák, Szerelmek

A nő 50 árnyalata: 10 szinglikről szóló film, nem csak szingliknek!

Valószínűleg sokunknak van olyan ismerőse, aki azt, hogy egyedülálló, spirituálisan is képes megmagyarázni. De nem csak ezek a személyek lehetnek fogékonyak az Ízek, Imák, Szerelmek nagysikerű könyv és film változatára is. Főleg, ha a főszereplőjét, Lizt nem más játssza, mint Julia Roberts, aki a kilencvenes évek összes nőknek szóló filmjében szerepelt. Liznek mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: szerelem, ház, és sikeres karrier. Ő azonban feladja ezt az egészet, viszonyt kezd egy fiatalabb férfival, majd felfedezi a világ több területét is, míg végül rátalál belső egyensúlyára és önmagára, akárcsak az igaz szerelemre. Azt azért szögezzük le, nem csak a szinglik vágynak mindezekre!

5. Édes kis semmiség

A nő 50 árnyalata: 10 szinglikről szóló film, nem csak szingliknek!

Minden férfiaktól mentes, csajos pizsama buli állandó kelléke. Három, kicsit őrült barátnő bulizik, pasizik, míg nem a Cameron Diaz által alakított Christina bele nem szeret első látásra egy férfiba, és úgy nem dönt, hogy feladva kényelmes kis szingli életét, át nem szeli az államokat, hogy megtalálja a Nagy Őt. Az úton vele tart legjobb barátnője, mindenki Kelly Bundy-ja, Christina Applegate is. Ami pedig az utazás során történik, lehet jobb lett volna, ha ott is marad, de akkor biztosan nem szórakoznánk ilyen jót a filmen. Ez a történet minden kínosságával együtt magával ragadó!

6. Nem kellesz eléggé

A nő 50 árnyalata: 10 szinglikről szóló film, nem csak szingliknek!

Az Igazából Szerelem sikerén felbuzdulva, évente, sőt évszakonként jön ki egy nagy neveket felvonultató, valamilyen ünnepet a középpontba helyező romantikus vígjáték. Nos, a Nem kellesz eléggé ezt a hullámot lovagolta meg egy kisebb csavarral. Szereplői lényegében olyan nők, akik próbálják kiismerni magukat a világban, egyúttal pedig a férfiakon. A Jennifer Anniston, Scarlett Johansson, Drew Barrymoore, Ginnifer Goodwin által játszott nők különböző élethelyzetekből kerülnek különböző élethelyzetekbe, miközben olyan kérdésekkel találják szemben magukat, melyekkel már mind találkozhattunk, mint pl.: Miért nem hív vissza? Mik a veszélyei az interneten való ismerkedésnek? És még sorolhatnánk. Egyszóval kötelező darab! Arról nem is beszélve, hogy a színésznők mellett a férfiak terén is bővelkedünk sztárokban: Bradley Cooper, Ben Affleck.

7. Habostorta

A nő 50 árnyalata: 10 szinglikről szóló film, nem csak szingliknek!

Pippa McGee (Heather Graham) sikeres újságíró, aki többnyire úti kalauzokat ír, és extrém kalandokban vesz részt. A szőkeség azonban világéletében irtózott a szerelemtől, és annak minden velejárójától, főként az esküvőktől. Hát most kijut neki belőle bőven, ugyanis sajtómágnás apja egy esküvői magazin szerkesztésével bízza meg. Az elköteleződéstől félő személyiség senki számára sem ismeretlen, de ahogy a való életben, úgy a film során is kiderül, hogy ebből a „betegségből” nagyon könnyű kigyógyulni, főleg ha az orvosság egy jóképű szerkesztő személyében (David Sutcliffe) érkezik.

8. Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt

A nő 50 árnyalata: 10 szinglikről szóló film, nem csak szingliknek!

Hát igen, ez a történet senkinek sem lehet ismeretlen, az évek során ugyanolyan klasszikussá nőtte ki magát a témában, mint a cikkünk elején említett filmek. Egy újabb újságírós sztori, itt azonban a rovat sikeressége miatt Andie a „Hogyan lány" minden apró trükköt bevet, és barátnője sorsából merítve írja meg a hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt témájú cikkét. A kiszemelt áldozat pedig, az akkor még Oscar-díj nélküli, igen csak bájgúnár szerepében tetszelgő Matthew McConaughey. Valljuk be, mind eljátszottunk már a gondolattal, mi történne, ha elviselhetetlen viselkedésünkkel őrületbe kergetnénk partnerünket. Arról nem is beszélve, hogy Kate Hudson alakítása több mint szívderítő, és hát végül, ahogy már megszokhattuk, nincs esély a menekülésre a nagybetűs végül mindenkit utolér, szerelempáfrány ide vagy oda.

9. Lola Versus

A nő 50 árnyalata: 10 szinglikről szóló film, nem csak szingliknek!

Lola 29 évesen élete nagy napja előtt áll, azonban vőlegénye három héttel az esküvő előtt gondolja meg magát és hagyja faképnél a lányt. Nem elég, hogy a szerelemnek vége, Lola ezzel úgy érzi az életének is befellegzett. Közeledik a harminchoz, a szülei gondoskodása inkább teher számára, nincs normális munkahelye, egyetlen támasza pedig legjobb barátnője. Miután életében először úgy véli fogalma sincsen, hogy mihez kezdjen, nem lát más kiutat, mint, hogy a maga kezébe vegye a dolgok irányítását. Nos, ha némi ihletre lenne szükségünk és közben szeretnénk jól szórakozni, mindenképp nézzük meg ezt a filmet!

10. Facérok

A nő 50 árnyalata: 10 szinglikről szóló film, nem csak szingliknek!

Ahogy arról a cím is árulkodik, filmünk hősei egyedülállóak. A Facérok a kilencvenes évek huszonéveseinek nyughatatlan életét követi végig a munka és a szerelem világában. A hat fiatal között találunk a szerelemből kiábrándultat, olyat, aki teljesen megvan elégedve az életével, zenészt, akit sajátbevallása szerint gátolna egy komolyabb kapcsolat a karrierjében, illetve olyan fiatal lányt is, aki mindent megtenne azért, hogy felkeltse környezete figyelmét. Vannak, akik szerint a külsőségek elegendőek ahhoz, hogy rátaláljanak az igazira és olyan fiatal is, akit bár nem érdekel a szerelem, szívesen ad tanácsot barátainak. A hat fiatalt tulajdonképpen semmi más nem érdekli igazán, csak is a szerelem!

+ 1. Csak szex és más semmi

A nő 50 árnyalata: 10 szinglikről szóló film, nem csak szingliknek!

Listánk egyetlen magyar filmje az elmúlt évek egyik legjobban sikerült romkomja hazánkban. Arról nem is beszélve, hogy ennek a filmnek köszönhetjük Csányi Sándor szexszimbólummá avanzsálását is. A Schell Judit által megformált főszereplőnk egy nap rádöbben, hogy vőlegényének felesége van. Biológiai órája azonban ketyeg, így úgy dönt, ha pasit nem is, de gyereket akar. A vadászatban segítségére van legjobb barátnője (Dobó Kata) is. Persze versenyzők is akadnak szép számmal: sármos színész, sikeres zeneszerző és egy kifőzdés török fiú is. Végül a boldogság szerencsére házhoz jön!

Képek:Tumblr