Az összetört szív állandó szereplője a filmművészetnek, hiszen az érzelmek keringője mindig izgalmas világokat nyithat meg a nézők számára. Így a szakítások, a velük járó fájdalom és a lassú felépülés sosem maradhat ki a történetek közül.

A nő 50 árnyalata: 10 film, amelyben odavész a szerelem és csak a szakítás marad

Érdekes dolog az összetört szív: nem csak akkor sajoghat, ha az életünknek hitt pár elhagy minket, vagy éppen mi mondunk búcsút neki, de akkor is, ha az igaznak hitt érzelmeket elutasítja a másik, ha kihűl a parázs, ha a közös tragédia elszakít minket, ha nem is ismerjük igazán a másikat…. Annyi megsebzett szív, és még több ok a fájdalomra.

A filmek rengetegszer nyúltak az emberi érzelmek legmeghatározóbb fajtájához, pont ezért is nehéz csupán tízet kiválasztani közülük. Ezért tényleg csakis a saját „videótékánkra” hagyatkozhattunk, és azokat szavaztuk be ide, amelyek az életben legalább egyszer örömöt, útmutatást vagy éppen egy jó bőgést okoztak nekünk. No, lássuk, miből élünk:

1. Egy szerelem története (A nő/A férfi)

A nő 50 árnyalata: 10 film, amelyben odavész a szerelem és csak a szakítás marad
A nő 50 árnyalata: 10 film, amelyben odavész a szerelem és csak a szakítás marad

Igen, igen ez pontosan az a film, amelynek a forgatásán egyszerre két szemszögből is forgattak: a nő és a férfi oldaláról láthatjuk ugyanazt a történetet. Egy nagyon felkavaró, ámde az eltérő nézőpontok miatt nagyon izgalmas dráma ez, amelyben Jessica Chastain és James McAvoy egy házaspárt alakítva próbálnak meg túljutni a boldogságukat derékba törő tragédián.

Nem szabad csalni, ezt a sztorit csakis külön-külön szabad megnézni: először a nőt, majd a férfit. A kettő összehasonlítása pedig alátámaszt mindent, amit eddig sejtettünk a nemek közötti különbségekről. Az érzelmek, a színek, a feldolgozás és a gyász más és más szinten jelentkezik a két főszereplő életében. Nálunk nagy kedvenc. A színészek szintén!

2. 500 nap nyár

A nő 50 árnyalata: 10 film, amelyben odavész a szerelem és csak a szakítás marad

Úristen! Hányszor szívatott már meg minket a szerelem?! Megvan az az érzés, amikor azt hiszed, hogy megtaláltad életed párját, az embert, akit mindig is kerestél, akivel azt hiszed, hogy leélnél akár egy egész életet? És folyton csak a hangját hallgatnád? Megvan ez az elborult, őrült érzés? És az, amikor rájössz, hogy az ember, akit szerettél csupán a fejedben létezik? Mert ugye hajlamosak vagyunk megfeledkezni a valóságról és a fejünkben kreált képbe belehabarodni. Na, akkor íme az 500 nap nyár, Zooey Deschanel és Joseph Gordon-Levitt története. Pont erről szól, és még mindig szíven üt minket.

3. Celeste és Jesse mindörökre

A nő 50 árnyalata: 10 film, amelyben odavész a szerelem és csak a szakítás marad

Imádjuk ezt a filmet, különösen Andy Samberg miatt, de nélküle is megállná a helyét a dolog. Egy a 30-as éveiben járó párról szól a történet, akik még a gimiben habarodtak egymásba, aztán össze is házasodtak, azonban a felnőtt-lét bekavart az életükbe és elválnak. Hiába a szeretetté zsugorodott szerelem, az elválás néha szükséges, azonban ha tisztában vagyunk vele, hogy külön utakon kellene járnunk, akkor sem olyan egyszerű magunk mögött hagyni azt az embert, aki életünk nagy részében a társunk volt.

4. A szerelmünk lapjai

A nő 50 árnyalata: 10 film, amelyben odavész a szerelem és csak a szakítás marad

Nicholas Sparks, Ryan Gosling, Rachel McAdams, szerelem. Helló. Amennyire frissnek és újnak tűnik ez a film, annyira véste be magát a klasszikus romantikus filmek közé. Az igazi, lángoló, mindent eldobok tinédzser szerelem ez, amely az évek múlásával egyre erősebb vágyódássá, majd szerelemmé mélyül. Ehhez azonban el kellet szakadnia egymástól a szerelmeseknek. Hányszor döbben rá akkor az ember, hogy kell neki a másik, amikor már eldobta és maga mögött hagyta? Mindig az kell, ami nem lehet a miénk… viszont ha szerencsénk van, visszaszerezhetjük.

5. Kedves John

A nő 50 árnyalata: 10 film, amelyben odavész a szerelem és csak a szakítás marad

Amikor a távolság és az idő szól közbe. Nicholas Sparks másik meghatározó történetében már Channing Tatum és Amanda Seyfried romantikáznak egy sort, egészen addig, amíg a karaktereik szép lassan elválnak egymástól. A közös út kettéválik, vagy csak megelégelik a folytonos várakozást és inkább  bedobják a kulcsot.

6. Szakíts, ha bírsz

A nő 50 árnyalata: 10 film, amelyben odavész a szerelem és csak a szakítás marad

Ennél reálisabb szakítós sztorit ritkán talál az ember. Olyan szinten ütöttek a viták, hogy szinte már fájt végignézni Jennifer Aniston és Vince Vaugh folyamatos csatározását – nem mellesleg a forgatás után a két színész összejött, és jó ideig egy párt alkottak, úgy tűnik nekik nem volt annyira megrázó átélni a később bekövetkezett jövőt.

7. Holiday

A nő 50 árnyalata: 10 film, amelyben odavész a szerelem és csak a szakítás marad

A Cameron Diaz és Kate Winslet főszereplésével készült romkom persze picit felcicomázva, Hollywood-alapanyaggá dúsítva mutatja be két nő útkeresését a szakításaik után. Egyikük (Diaz) egy érzelemmentes karrierista, miközben a másik (Winslet) nem bír elszakadni a plátói szerelmétől, aki megmérgezi élete minden részletét. Ez egészen addig tart, míg a két nő lakást nem cserél egy időre, kizökkennek a megszokott kerégvágásból és új embereket megismerve újra felépítik önmagukat.

8. Napsütötte Toscana

A nő 50 árnyalata: 10 film, amelyben odavész a szerelem és csak a szakítás marad

Amikor zátonyra fut egy házasság, és nem találjuk önmagunkat: hova helyezhetnénk magunkat a világban, egyedül? Ilyenkor az újraértelmezés, egy nagy változás, egy nagy utazás kell az ember lelki világának. A Napsütötte Toscana esetében ezt egy olaszországi kiköltözés és önmegvalósítás, egy kis felszabadulással megspékelve adja meg. Amikor az Ízek, Imák, Szerelmeket emlegetjük a spiritualitás és a teljes megtisztulás juthat először az eszünkbe, a Diane Lane főszereplésével készült film kapcsán pedig a felszabadulás.

9. Szerelem sokadik látásra

A nő 50 árnyalata: 10 film, amelyben odavész a szerelem és csak a szakítás marad

Hányszor mentünk el az igazi mellett, miközben elborulva azokat kergettük, akiket kipécéztünk magunknak, miközben egyáltalán nem illettünk össze? Az Ashton Kutcher és Amanda Peet főszereplésével készített romkom pont erről szól.

10. Nem kellesz eléggé

A nő 50 árnyalata: 10 film, amelyben odavész a szerelem és csak a szakítás marad

Ezt a filmet egyszerre több kategóriába is besorolhatjuk, hiszen nálunk a szingli cikkünkben is helyet  kapott: akadnak itt szakítások, válások, szerelem-keresések és sorolhatnánk. Egy azonban biztos, a szerelem nem egy könnyű sztori, hiszen a férfiak és a nők is nehezen találják ki, hogy mit is keresnek igazán, amikor ezt a szót emlegetik.

Képek: Tumblr