Műsorújság
RTL Most

Tamás Ádámról: "Először éreztem úgy, mintha az apám lenne..."

Joe összehozta Orsit és a barátnőit. Tamás közös napot töltött el az apjával. Milán és Karesz bulizni indultak.

Tamás még mindig sértődött volt, amikor reggel Ádám beállított a lakásba és közölte, hogy vele szeretné tölteni a napot. Mivel másnapra várta az apasági teszt eredményét, talán ez volt az utolsó lehetősége, hogy együtt legyenek apa és fiaként. Tamásnak eleinte nem sok kedve volt az egészhez, de aztán belement a dologba, és a nap során meglepetten konstatálta, hogy egyrészt Ádámnak van egy igen vagány oldala is, másrészt pedig sokkal jobban megérti őt, mint azt korábban gondolta volna. Este még egy nagyon bensőséges pillanatra is sor került köztük.

Joe rájött, hogy Orsi teljesen elszigetelődött a többiektől az iskolában, ezért meghívta a lány osztálytársait az albérletbe. Orsi számára nagyon kínos volt az egész, de Niki megmentette a helyzetet, amikor Orsit igazi vagány csajként tüntette fel a többiek előtt. A helyzeten az is csak javított, amikor tanulás helyett bulizni kezdenek az albérletben. Mindenki jól érezte magát Natin kívül, aki durván leszólta az albérletet, és beszólt Orsinak. Joe már éppen közbeavatkozott volna, de Orsi öntudatosan kiállt a lakók mellett és megvédte otthonát, amivel nagyon megérintette nagybátyja szívét.

Milán és Karesz unatkozott, ezért egyből rákattantak a lehetőségre, amikor Ági, Guszti húga, beszámolt nekik egy titkos partiról. Ági ugyan nem szerette volna, hogy a fiúk is vele tartsanak, azonban a két srác és Guszti kiderítették hol lesz a buli helyszíne. Odaérve Milán rögtön fülig szerelmes lett, amikor összefutott a csinos Ayseval. Hamarosan azonban megjelent a rendőrség, és véget vetett a szórakozásnak.

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Legnézettebb videók