Műsorújság
RTL Most

Borit elveszítheti az állását egy új táncoslány miatt?

Tamara a 30. születésnapját ünnepelte. Borinak kihívója akadt a munkahelyén. Reni lassítani szeretett volna a kapcsolatukon.

Tamara boldogan ébred a születésnapja reggelén, az öröme viszont gyorsan elillan, amikor szembesül azzal, hogy Joe újra együtt van Renivel, akinek ráadásul már van egy gyereke, így Joe-nak lett egy kis családja. Habár nem irigyeli Joe boldogságát, ez a felismerés mégis fájdalmas számára, főleg amikor később a buliján szomorúan meg kell állapítania, hogy Reninek tökéletesen boldog élete van, neki pedig semmije sincsen.
 


Bécy előrébb helyezi Borinál Szonját, az új fiatal táncosnőt, ami azonban nem hatja meg Borit. Sok lányt látott itt már jönni-menni, akiknek több tehetségük volt az ágyban, mint a tánctéren. Az viszont Borit is hidegzuhanyként éri, amikor Szonja valóban tehetségesnek bizonyul, és kijelenti neki, hogy rövidesen ki lesz rúgva a klubból. Bori hirtelen öregnek érzi magát, és ténylegesen pánikba esik, hogy lecserélik és mindent elveszít.
 


Joe elbizonytalanodik, amikor Reni reggel azt javasolja, hogy vegyenek vissza kicsit a tempóból, és nem akar vele rögtön egyből újra összejönni. Ám amikor sikerül rábeszélnie a lányt arra, hogy elkísérje őt Tamara születésnapi bulijára, Joe úgy érzi, hogy jó úton jár afelé, hogy visszalopja magát Reni szívébe. Amikor Joe egy romantikus gesztussal meglepi Renit, és együtt töltenek egy fantasztikus estét, már majdnem beteljesül a boldogsága. Ám ekkor Reni lakásában megjelenik Ádám, akinek tulajdonképpen Reni fiára kellett volna vigyáznia, és tönkreteszi a romantikus hangulatot.
 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Legnézettebb videók