Műsorújság
RTL Most

Következő rész (2015. november 9.)

Ludwig tovább fenyegeti Róbertet Ottón keresztül. Vali egyre inkább rátelepszik Lászlóra. Krisztián és Rudi egyre nehezebben viselik Alizt, mint lakótársat.
Ludwig nem csak beismeri Róbertnek, hogy ő írta Ottónak a nevében a levelet, de azt is elárulja, hogy mindezt azért tette, hogy bosszút álljon, amiért Róbert korábban börtönbe juttatta őt. Nóra eközben megtudja, hogy Ottó – Róbert állításával ellentétben – ott tud lenni az esküvőn. Számon is kéri Róbertet, miért hazudott neki, de Róbert kimenti magát. Az esti koccintáson, melyet Róbert egészségére szerveztek, végül feltűnik Ludwig társaságában Ottó is, Róbert pedig dermedten látja, hogy Ludwig talán olyasmit is elmondott Ottónak, amit nem kellett volna.
 
Miután jól fogynak a rúzsok, Gizella megkéri Lászlót, hogy rendeljen még belőlük. László igyekszik kitérni az elől, hogy kettesben találkozzon Valival, de végül erre kényszerül. Vali fehérneműre vetkőzik, hogy tesztelés céljából magára kenjen egy kis barnító krémet. László képtelen kirakni őt a lakásból, pedig Gizella bármelyik percben hazaérhet.
 
Aliz Bözsi után Vilmost is számon kéri, amiért nem mondta el neki, hogy Luca mikor távozik az ösztöndíjas tanulmányi útra. Aliz ezért szeretne megmaradni Krisztián és Rudi lakótársának, akik azonban képtelenek együtt élni a rendetlen lánnyal. Békítésképp tortát küldenek egymás nevében Bözsinek és Aliznak, ám turpisságuk kiderül, Bözsi és Aliz pedig végül úgy összevesznek, hogy Aliz tortája a lakás falán landol. Krisztián közli Alizzal, hogy most túl messzire ment, és hogy muszáj lesz kiköltöznie.
 
 
 

Legnézettebb videók