Műsorújság
RTL Most

Ez történt a 46. héten

Ludwig beismeri, hogy bosszúból miként próbálta nehéz helyzetbe hozni Róbertet, de az eredmény még őt magát is meglepi.  László nem tud megszabadulni, az őt behálózni készülő hölgytől, ami egyre komolyabb gondokat okoz neki. Timi rájön, hogy Tóbiás hogyan próbálja gyógyítani magát. Egy rosszul sikerült interjú miatt Hanna és Ádám is elveszíti a munkáját. Mihez kezdenek most? A kft. bajban van, és Attila Miklós segítségét kéri, aki természetesen semmit sem akar tenni pusztán a cég érdekei miatt. Milyen ára lesz a segítségének?
 
Ludwig beismeri Róbertnek, hogy ő írta Ottónak a nevében a levelet, hogy bosszút álljon, amiért Róbert korábban börtönbe juttatta őt. Nóra eközben megtudja, hogy Ottó – Róbert állításával ellentétben – ott tud lenni az esküvőn. Számon is kéri Róbertet, miért hazudott neki, de Róbert kimenti magát. Az esti koccintáson, melyet Róbert ünneplésére szerveztek, feltűnik Ludwig társaságában Ottó is. Róbert pedig dermedten látja, hogy Ludwig talán olyasmit is elmondott Ottónak, amit nem kellett volna, de Ludwig csak annyit árult el Ottónak, hogy Róbert havonta küldött pénzt a fiú anyjának a baleset óta. Nóra előbb Ludwignál érdeklődik a pénzfizetés valódi okáról, majd Attilának is megemlíti, hogy valami furcsaság van Róbert tizenöt évvel korábbi balesete körül. Róbert és Ottó végül egészen közel kerülnek egymáshoz. Amikor végül Nóra is összefut a fiúval, felajánlja neki, hogy költözzön hozzájuk arra a fél évre, amíg cserediákként az országban tartózkodik. Ottó örömmel mond igent.
László igyekszik kitérni az elől, hogy kettesben találkozzon Valival, de végül erre kényszerül. Vali fehérneműre vetkőzik, hogy tesztelés céljából magára kenjen egy kis barnító krémet. László képtelen kirakni őt a lakásból, így amikor Gizella hazaérkezik, kénytelen a fürdőszobában elrejteni. Gizella később megtalálja Vali harisnyáját a fürdőszobában, és számon kéri Lászlót. László megnyugtatja Gizellát a harisnyával kapcsolatban, és igyekszik lebeszélni Gizellát arról, hogy tovább üzleteljenek Valival. Kideríti, hogy a Vali által szerzett kozmetikumokat az országban még nem engedélyezték. Együtt döntenek úgy, hogy nem üzletelnek többet Valival, aki végül azonban közli Lászlóval, hogy ő nem az a fajta, aki csak úgy eltűnik.
Aliz Bözsi után Vilmost is számon kéri, amiért nem mondta el neki, hogy Luca mikor távozik az ösztöndíjas tanulmányi útra. Krisztián és Rudi képtelenek együtt élni a rendetlen lánnyal. Megpróbálják kibékíteni Alizt Bözsivel, ám turpisságuk kiderül, Bözsi és Aliz pedig végül úgy összevesznek, hogy Aliz tortája a lakás falán landol. Krisztián és Rudi közlik Alizzal, hogy csak akkor maradhat, ha kitakarít. Aliz megpróbál rendet tenni a lakásban, de nem sikerül. Végül lemegy Bözsihez bocsánatot kérni, aki aztán titokban nem csak kitakarítja a lakást, de ajándék vacsorát is süt nekik, amit Aliz aztán a sajátjaként tálal fel a fiúknak. A két férfi úgy dönt, Aliz ezek után maradhat náluk lakótársként.
Tóbiás terapeutája megkezdi a férfi edzését, ám miután Zsófi felhívja Tóbiás figyelmét arra, hogy a terapeuta meglehetősen jóképű, Tóbiás nehezebben koncentrál a gyakorlatokra. Tóbiás egy ajándékot talál a recepció pultján a nevére címezve, amiről az hiszi, hogy csak szánalom ajándék. Megerőlteti magát, hogy az emberek ne sajnálják, de elesik. Timi segíti fel, aki be is vallja, hogy tőle kapta az ajándékot. Timi később megtalálja Tóbiás szteroidjait, de Tóbiás azt hazudja, csak vitaminok. Zsófi nem örül, amiért Tóbiás hagyja, hogy Timi segítsen neki. Timi aggódik Tóbiásért, mert függősége Nóra gyógyszerproblémáira emlékezteti, de megígéri neki, hogy nem beszél senkinek a szteroidokról. Tóbiás végül úgy dönt, kidobja őket, de már késő, mert rosszul lesz.
Hanna és Ádám továbbra is egy lakásban laknak, de Ádám nem képes megbocsátani Hannának a megcsalást. Hanna elvállal egy temetési tudósítást, és nem sokkal később már a temetőben találkozik Ádámmal, miután kiderül, ő sem tehetett mást, mint hogy igent mondott. Ádám és Hanna végül összevesznek, és amikor a lány emiatt sétálni megy, eltéved a sírok között. Ádámot hívja telefonon, hogy segítséget kérjen, de negatív megjegyzését az özvegy is hallja, aki közli vele, hogy Hanna biztosan nem fog tudósítani a temetésről. Hannát ezért kirúgják a laptól. Ádám megsajnálja és megpróbálja visszaszerezni a munkáját, de csak azt éri el vele, hogy őt is kirúgják. Hanna és Ádám kapnak még egy esélyt az interjúra, azonban az interjún nem várt információk látnak napvilágot. Kiderül, hogy Ilona férje megcsalta feleségét, de erről már csak halála után értesült a nő.
Attila egész nap gyanúsan viselkedik, megsértve ezzel több embert is maga körül. Senki sem sejti, hogy problémákat próbál megoldani a cégben. Attila bevallja Miklósnak, hogy a cég bajban van, ezért egy kicsit alakított a könyvelésen. Miklós először kiakad, amiért Attila ilyesmit csinál, miközben Ludwig csak arra vár, hol találhat valami gyanúsat. Végül felajánlja segítségét Attilának, de cserébe a részesedésének egy részét kéri.
 

Legnézettebb videók