Műsorújság
RTL Most

Előző rész (2016. június 22.)

Ágnes terve működik. László és Gizella rettegnek az öregedéstől. Vajon hogyan alakul Irma és Natasa új lakótársainak találkozása? Júlia meg akarja találni Piros lányát.

Miután Aliz úgy döntött, nem említi Rudinak utazás előtt, hogy tud Cindy Astráról, Ágnes kárörvendőn élvezi sikere gyümölcsét. Ágnes az Emíliától kapott pezsgővel várja haza Zsoltot, aki Krisztián megtalálásának örömét később megosztaná Emíliával, ám az hűvösen fogadja a hírt. Később Ágnes boldog, amiért elérte célját.

 

László Vilmosnak, Gizella pedig Bözsinek panaszkodik, hogy amióta László hazajött, valami megváltozott kettejük között. Vilmos szerint ez a korral jár, Bözsi szerint egy idő múltán mások lesznek fontosak az életben. A rémült Gizella és László spontán szexszel akarják bizonyítani, hogy ők nem öregek, ám László csődöt mond.

 

Irma aggódik Natasa miatt, és úgy dönt, megnézi magának, hol lakik az unokája. Natasa, Hanna és Ottó a tegnapi lakásavató buli után alig térnek magukhoz, és Natasa kis híján elkésik az egyetemről. Irma éppen akkor toppan be a lakásba, mikor a legnagyobb a rendetlenség, ám meglepetésére megismeri Ottót, aki tojást süt neki. Natasa legnagyobb megdöbbenésére Irma és Ottó összebarátkoznak. Így Irma Ottónak köszönhetően megnyugszik Natasa új lakótársait illetően.

 

A börtönben ülő Piros arra kéri Júliát, találja meg kislányát, Stellát. Júlia elmegy Stella édesapja címére, ám ott megtudja, hogy a kislány árvaházba került, mert a Pirostól hallott hír igaz volt, az apát valóban lecsukták. Júlia nem csügged és felkeresi az árvaházat is, de Stella már nincs ott. Közben a féltékeny Attila ebéddel várja haza Júliát, aki Máté miatt kénytelen egy asztalhoz ülni csalfa férjével. Ekkor megcsörren Júlia telefonja: Piros hívja, tudni akarja, hol a lánya.

 

 

A sorozat epizódjait visszanézheted az RTL Moston.

 

Hasonló videók

Legnézettebb videók