Műsorújság
RTL Most

Két versenyző búcsúzott a középdöntőtől

A középdöntős küzdelmek hatodik versenynapján a piros csapat mérkőzött meg a sárgákkal. Nagy volt a tét, hiszen ma eldőlt, melyik csapat tagjainak kell párbajoznia azért, hogy közülök egy versenyző még folytathassa a harcot a Konyhafőnök címért.
A középdöntős küzdelmek során minden csapatnak meg kellett küzdenie a másikkal. Egy kombináció maradt ki csak eddig: a pirosak és a sárgák harca. A csapatok ezúttal is tésztahúzással sorsolták ki, hogy melyik feladatban ki lesz a Konyhafőnök. Az első feladatban a pirosak Konyhafőnöke András, a sárgáknál pedig Ilona lett. A csapatoknak osztrigát kellett felszolgálniuk olyan elemekkel, amik nagyon jól passzoltak hozzá.
 

"Képen meg boltba, meg tengerparton láttam már osztrigát, de sosem vetemedtem arra, hogy én ehhez hozzányúljak."


Pedig most muszáj lesz András! Bernáth József pedig azt is megmutatta a versenyzőknek, hogy hogyan is kell precízen bánni ezzel az étellel. Úgy tűnt a séf tanácsaira a piros csapat figyelt jobban, hiszen az első fordulóban a zsűri nekik ítélte az első pontot, és az azzal járó előnyt. Hogy mi volt? A halpulton kiválaszthatták maguknak és az ellenfélnek is azt a két halat, amiből dolgozniuk kellett a második feladatban



A piros csapat a harcsára és a tőkehalra voksolt, a sárgáknak pedig kiosztották a makrélát és a szardíniát. Utóbbi csapatban továbbra sem oldódtak meg a kommunikációs gondok, így ismét szemtanúi lehettünk Tamás és Ilona konfliktusának. Nem volt meglepő így, hogy a második pontot is a piros csapat szerezte. Van esélye a sárgáknak a szépítésre?



A harmadik feladatban a Konyhafőnökük Mózes volt, míg a pirosaknál Titusz irányított, és a második feladatból megmaradt halrészek felhasználásával kellett dolgozniuk. A séf kóstólt, és értékelt:
 

"Nem igazán értem, hogy az első és a második feladatban miért nem tudott mind a két csapat így teljesíteni. Most jöttek elő azok az ízek, amikre egész nap vártunk."


S hogy végül kinek ítélte meg a zsűri az utolsó pontot? A sárga csapatnak! Ezzel pedig lezárult a középdöntő első szakasza. Az eredményhirdetésre a kék és a zöld csapat is csatlakozott a sárgák, és a pirosak mellé.



A legkevesebb pontot a zöldek szerezték, így Eszternek, Máténak és Zolinak párbajoznia kellett. Közülök csak egy versenyző folytathatta a versenyt, aki nem más lett, mint Eszter!

Visszanéznéd az adást? Tedd meg Most!

Nem csak néznéd az adást, hanem harcba is szállnál a Konyhafőnök címért? Akkor ne habozz, jelentkezz! Ha viszont gyermeked az, aki szívesen kötényt és fakanalat ragadna, akkor nevezd be őt itt, hogy ő lehessen az ország első junior Konyhafőnöke!

Legnézettebb videók