Műsorújság
RTL Most

Hitler álma: Germánia

Hitler már börtönévei alatt elkezdte tervezni a várost, amelyet majd felépít, ha hatalomra kerül. Az álomváros a XXI. században!
Adolf Hitler bukása előtt még fél évvel is arról álmodozott, hogy átépíti Berlint és új nevet ad neki. Albert Speer, a főépítész és a fegyverkezésért valamint a hadi gazdálkodásért felelős miniszter még az összeomlás előtt is szállította a terveket a Führernek, aki teljesen meg akarta változtatni a birodalom fővárosának arculatát. Hitler nem szerette az egykor vidám császárvárost. Túl sok volt itt a belső ellenség, az ellene szavazó munkás, a kommunista és a zsidó.

'A nácik nem tudtak mit kezdeni ezzel a bűnös Bábellel, Berlinben nem tudtak semmit elérni. Ez volt a gyűlölt város' - fogalmazott Wolfgang Schache építészprofesszor. Albert Speer felemelkedése a birodalom első építészévé szinte véletlen volt. A főszerepet egy ma már kissé elhanyagolt nürnbergi tér játszotta. A Zeppelin mező volt az egyik helyszíne a nemzeti szocialisták pártnapjainak. Méltóságot sugárzó háttérre volt szükség, ami a vezér mondandójának nyomatékot ad. Kezdetben csak egy fából tákolt emelvény állt itt, ám amikor Hitler hatalomra jutott, kevés lett az állampárt számára az addigi pompa. Albert Speer párttagként addigra már több kisebb munkát végzett a nácik számára, de igazi szerepet ekkor kapott. De a terveket természetesen jóvá kellett hagyatni a vezérrel.

1934-ben megépült a 390 méter hosszú és 24 méter magas kőből épült kulissza, amely egy ókori görög oltárt vett mintául. A Zeppelin mezei végleges tribün már a Speer által javasolt romtörvény szellemében készült el: úgy kellett építkezni, hogy a romok omlatagságukban is fenségesek maradjanak, ne rozsdásodó vasbeton és málló törmeléket találjanak az utódok 3000 év múlva a Harmadik Birodalom helyén. Irdatlan tömeg gyűlt össze a pártnapokon az egyébként álmos kisvárosban. Több, mint 100 ezer férfi masírozott az utcákon, vonult föl zászlókkal a mezőkön. Minderre többezer néző vásárolt két-három birodalmi márkáért jegyeket, hogy lássa a rendezvényt, hallja a Führert. A másik parádétéren nem az erődemonstráció volt a legfőbb cél. A Luitpold mezőn gyászolni gyűltek össze a nemzeti szocialisták. A háttér a kandeláberek mögött itt is egy szerény kőfal volt.

Miután a felvonulások szervezésében Speer is részt vett, együtt dolgoztak a megmozdulásokon a nürnbergi pártnapokat filmre vevő fiatal filmrendezővel. Leni Riefenstahl bizonyára nemcsak ismerte a rendezvények forgatókönyvét, hanem értette is, ki és mi a fontos az eseményen, különben nem tudta volna az operatőreit megfelelően irányítani, hogy mit rögzítsenek. Később tagadta, hogy tudta volna, mi készül itt.

Leni Riefenstahl mellett Speer is bizonyított. Hűségégből és szervezőkészségből jelesen vizsgázott. Hitler megbízta az új kancellária megépítésével – az épület a rövid határidő ellenére gyorsan elkészült. Speer végérvényesen a Führer bizalmába került. Hitler 1936-ban egy rajzot nyújtott át Speernek. Egy kupolacsarnokét és egy diadalívét. A berlini szenátus nem tud mit kezdeni a város átépítésével, mondta a Führer, képtelenek megvalósítani elképzeléseimet.
Az új birodalmi főváros reprezentatív épületének terveit Hitler különös körülmények között vetette papírra. 1924-ben a sikertelen müncheni sörpuccs után a landsbergi börtönben megírta Mein Kampf – a „Harcom” című művét. Az akkor még teljesen jelentéktelen férfi már egy birodalomról, saját győzeleméről és annak megünnepléséről álmodozott. Diadalívet és egy kupolás épületet rajzolt.

És nem is ügyetlenül. Hitler az 1900 évek elején fiatalemberként Bécsben kísérletezett azzal, hogy művészi pályára lép. Festőnövendéknek jelentkezett a Képzőművészeti Akadémiára. 1907-ben 112-en jelentkeztek, korábbi munkái alapján 22 embert engedtek felvételizni. Hitler köztük volt. De nem vették fel. Nem tudott arcokat, embereket rajzolni. Az egyik tanár azt mondta, festőnek tehetségtelen, próbálkozzon építészettel, ahhoz van érzéke. Hitlernek azonban nem volt érettségije, anélkül pedig nem mehetett egyetemre. Volt viszont egy mentora, aki ajánlotta. 1908-ban fogta az ajánlólevelet, és elment a tanszékvezető egyetemi tanárhoz. De nem jutott be, mert nem mert bekopogni az ajtón. Ebben az évben meghalt az anyja, nem volt, aki később támogassa törekvéseit.

A munkanélküli férfi egy bécsi háznak egyik hátsó udvari lakásában húzta meg magát. Az albérletet pontosan fizette: tájképeket, enteriőröket festett. Nem is keresett rosszul velük, létfenntartására mindenesetre futotta belőle. Hitler akkor még nem volt antiszemita, zsidó származású barátai voltak és egy zsidó képkeretezőnek adta el a vízfestményeket. Néhány akvarell megmaradt, ezeket – különös kitüntetésként – már mint kancellár ajándékba osztogatta. Építészének, Speernek nem tetszettek. Szerinte semmiféle érzelem nem látszik rajtuk, nincs egy ecsetvonás, amelyet szenvedéllyel húzott volna meg. Korábban divat volt híres épületeket megfesteni, de ez a divat a fényképezés elterjedésével teljesen megszűnt.

Az épületekről készült rajzaiban lendület volt, remek térérzéke volt – így fordulhatott elő, hogy a tábornokokat a csatamezőn gyakran elkápráztatta, mert képes volt a teret felülről és oldalról egyaránt látni, jól érzékelte a hadmozdulatokat.

Speer, ahogy átvette a rajzokat Hitlertől, rögtön belefogott a tervezésbe. A Führer mindig újabb és újabb javításokat kért, egyre nagyobb épületet akart. Közben az országban valóban folyt az építkezés, igaz, szinte minden a háborúra készülődés jegyében. Autópályák épültek, hogy legyen min vonulnia a hadseregnek, és stadionok, hogy edzett ifjúság mehessen a frontra. Munkásszázadokat állítottak föl, akik lapáttal a kezükben parádéztak.

Speert sokan irigyelték és kritizálták, hogy elvállalta a tervezést. Volt, aki rossz építésznek tartotta. A háború kitörése sem akadályozta Speer munkáját, pláne, hogy később ő felelt a hadigazdálkodásért. A zseniális szervezőkészséggel megáldott embernek az anyaghiány sem számított, egyre újabb modellek készültek és próbaépítkezések indultak. Mindig sietni kellett. Hitler állandóan a tervekkel foglalkozott. A legváratlanabb pillanatokban is magához kérette Speert, még a nyaralójába, az Obersalzbergi villába is.

Egy korabeli gúnyrajz szerint Speer ágyúval tisztítja meg a terepet az építkezések előtt; és tény, hogy több ezer hajlékot kellett lebontani a tervek miatt, az amúgy is lakásínséggel kínlódó Berlinben, hogy megvalósuljon a nagy terv: Germánia.

Berlin legnagyobb építménye a Népek csarnoka lett volna. Négyzetes alapja – a legutolsó tervek szerint – 315 méter széles, a kupolán a horogkeresztet tartó birodalmi sas 320 méter magasban lett volna. Az építménybe a nagygyűléseken egy közepes város lakosságának, 150-180 ezer embernek kellett volna beférnie. A méretekre jellemző, hogy a római Szent Péter Bazilika ötször fért volna el az építményben.

A tervezett déli pályaudvar és a Népek csarnoka között kellett volna felépülnie a diadalívnek. A monstrum 120 méter magas lett volna. Azt tervezték, hogy aki – legyen az kormányküldöttség vagy egyszerű látogató – kilép a déli pályaudvar csupa üveg és réz épületéből, az a diadalkapu ívében az öt kilométerrel arrébb álló kupolacsarnok épületét pillantsa meg. Lenyűgöző látványnak szánták.

Az a városközpont viszont, amit Hitler elképzelt, halott lett volna. A főútvonal mentén csak minisztériumok, hivatalok, utazási iroda, néhány jelentős üzlet, biztosítótársaság, egy nagy mozi kapott volna helyet. A hivalkodó középületek is inkább csak a hatalom erőfitogtatásai lettek volna, mintsem valódi munkahelyek. Az emberek csak nappal jártak volna erre, akkor is csak ügyes-bajos dolgaikban, estére szinte kiürült volna az új városmag, hiszen lakásokat nem terveztek ide. Speer mentségére legyen azonban mondva, ő ragaszkodott hozzá, hogy minden tégla mellé, amit a hatalmi központba beépítettek volna, párosuljon egy másik is, amiből lakásokat építettek volna a város más részein.

A háború 1945 tavaszán véget ért. Nemcsak a németek, de az amerikaiak és a szovjetek is tudták, hogy a jelképeknek fontos szerepük van. A szimbólumok megsemmisítésének is. Berlin új központjának Hitler ütemterve szerint 1950-re kellett volna elkészülnie. Akkor keresztelték volna Germániára az új fővárost – itt ünnepelték volna a háborús győzelmeket. A győztes szovjet csapatok azért emeltek maguknak a ma már egyébként jelentéktelennek látszó helyen emléket, hogy keresztbe vágják az elképzelt náci katonai parádék útvonalát, ágyúikat pedig abba az irányba fordították, ahol a Hitler által megálmodott diadalív állt volna. A kancellária lerombolt épületének köveiből szintén hősi emlékművet állítottak maguknak a Treptower parkban.
Amikor Speer már börtönéveit töltötte, Sztálin érdeklődni kezdett tervei iránt. A Szovjetunió győztes diktátora szintén megalomán építkezésekkel akarta megőrizni uralkodásának emlékét. Sztálin végül nem Speert választotta, de a népi demokrácia mérnökeinek álma sem valósult meg.

Nézze meg a XXI. század riportját!

A XXI. század riportjait a videótárban nézheti meg.

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

Legnézettebb videók