137 igen szavazattal megválasztották Unger Annát – Hadházy Ákos a Reggeliben kritizálta a döntést
A tiszás többségű Országgyűlés 137 igen, 7 nem és egy tartózkodás mellett Unger Annát választotta meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökének. A hivatal nyomozati elnökhelyettese Tasnády Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze lett. Hatéves megbízatásuk szeptember elsején kezdődik. A nyilvánosságban leginkább politikai elemzőként ismert Unger Anna az ELTE-n szerzett politológus diplomát, majd doktori fokozatot. Jelenleg az ELTE Társadalomtudományi Karának docense, fő kutatási területe a demokratikus és nem demokratikus rendszerek összehasonlítása, valamint az elszámoltatás. A bizottsági meghallgatásán kiemelte, hogy tíz évig foglalkozott politikai finanszírozással és korrupcióval, emellett megjegyezte: nem tekinthető teljesen dilettánsnak a jogi kérdésekben.