„Belekezdtek a karaktergyilkosságomba” – Osváth Zsolt reagált az őt ért vádakra, és elmondta, hogyan csaltak csapdába egy pedofilt
Pedofilokat segít elfogni, miközben az utóbbi napokban éppen ezzel a jelzővel bélyegezte meg a média egy része Osváth Zsoltot, a februári gyermekvédelmi tömegtüntetés egyik szervezőjét. A youtuber az RTL-nek elmondta, mit gondol az őt ért vádakról, egy videóban pedig bemutatta azt is, hogyan segített a rendőrségnek kézre keríteni egy gyerekekre vadászó szexuális ragadozót. Szerinte a tüntetésnek is köszönhetően egyre többen elkezdtek nyitott szemmel járni, aminek következtében sorra hullanak ki a csontvázak a szekrényből. Az pedig már mindegy is, hogy melyik oldalról, hiszen „pártoktól függetlenül kell ezeket a mocskokat elkapni” – mondta.