Drágább lett 200 millióval, és még mindig nem fejeződött be a Bibó István Szakkollégium felújítása. Az eredeti tervek szerint a nyári vizes vébére alakították volna át az épületet. Erre hivatkoztak akkor is, amikor nyílt közbeszerzés nélkül választották ki a kivitelezőt. Az MSZP szerint ez a beruházás pontosan mutatja az ország állapotát. A kormányt hiába kerestük.