Ha vasárnap egy jelölt megkapja a szavazatok több mint felét, elnökjelölt lehet, ha utána megint többséget szerez, új elnöke lesz a Magyar Úszó Szövetségnek. Magyar sikersportágról van szó, 28 olimpiai arannyal. De: az Úszó Szövetség honlapján nem lehet megtalálni, mire költöttek 2015-ben jóval több mint egymilliárd forint közpénzt. Az viszont tudható, hogy ez a pénz tavaly több mint másfél milliárd forint volt. Nyáron vizes világbajnokságot rendez Budapest. Ennek jelenlegi költségvetése 100 milliárd forint. Közben a VB-re készülő úszóknak elemi edzés-gondjaik vannak: Budapesten egyetlen 50 méteres versenyuszoda használható. Most meghallgatjuk a vasárnap fellépő három jelöltet, akik nem fogják hallani egymást. Hornyák Viktor Debrecenből, a Hajdúszoboszlón működő Széles Sándor Úszó Nevelő Műhely igazgatója.