Összesen tizenegyszer adta le a Petőfi Rádió az Egy szabad országért című dalt, amely már a lejátszási listáról is lekerült – tudta meg a 444. Ez az a dal, ami úgy került ötven millió forintba, hogy közben a zeneszerző, és az énekesek is ingyen vettek részt az elkészítésében, és a stúdiót is ingyen kapták meg. Schmidt Mária az ’56-os emlékév kormánybiztosa korábban azt mondta, az a baj a számmal, hogy túl jó. Most hiába kérdeztük a bizottságot, nem reagáltak. Az MSZP szerint az egész ügy kínos.