Műsorújság
RTL Most

Wonder Woman mindent megváltoztathat!

A kedvenc hősnőnk a Batman Superman ellen című moziban való debütálása után saját filmet kap, ami már azzal történelmet írt, hogy elkészül. Most viszont kiderült, hogy a filmipar hozzáállását is sikerült átrendeznie! Mégis mit érthetünk ez alatt?

Tavaly márciusban még senki sem gondolta volna, hogy a Csodanő azzal a pár perces jelenlétével a két hatalmas szuperhős között, ekkora hatást fog elérni a filmtörténetben.

Azonban még is így lett!

A Patty Jenkis által rendezett mozi már eddig is nagy visszhangot váltott ki, hiszen valóban ez az első megjelenése Wonder Woman-nek (Gal Gadot) a szélesvásznon, leszámítva a mellékszerepeit a már említett történetben és A Lego kalandbéli cameóját!

A legnagyobb csodálkozásra mégis az ad okot, hogy ez az első női főszereplős, nő által rendezett film, melynek költségvetése meghaladja a 100 millió dollárt!

A Cannes-i Filmfesztiválon mindezt alátámasztotta Melissa Silverstein, az Athena Film Fesztivál művészeti igazgatójának nyilatkozata is, mely szerint valóban kiemelkedő a három számjegyű összeg egy nők által készített film esetében!

Bár a Wonder Woman nem az első szuperhősnő főszereplésével készülő mozi – gondoljunk csak az Elektrára vagy a Supergirl-re – viszont, valószínűleg ez lesz a legprofibb kivitelezésű történet.

A képregény filmek műfajában, ahol rengeteg az olyan eset, amikor a férfi hősök saját sztorit kapnak, a mérleg még kiegyenlítetlen a nőkkel szemben, de abban biztosak lehetünk, hogy a Csodanő-film ezzel a költségvetéssel határozottan előrébb lendíti a dolgot!

Amire pedig mindezek után számíthatunk, az a fantasztikus látványvilág és effektek, hiszen a rajongók azt remélik, Diana-nak nem egy misztikus szörnnyel kell majd felvennie a harcot!

Sajnos, még rengeteget kell várnunk, hogy ez kiderüljön, ahogyan arra is, hogy az ígért Harley Quinn által vezetett női hősökből és gonoszokból álló csapat filmje is elkészüljön! Persze ott van még a remény, hogy nem csak kósza hír, hogy megfilmesítik Marvel kapitány történetét, melyet 2019-re terveznek, de egyelőre sem a rendező, sem pedig a főszereplő személyét nem erősítették meg, pedig nem egy színésznő szóba került már a szerep kapcsán.

Az viszont biztos, hogy a Wonder Woman száz évvel a Batman Superman ellen című alkotás előtt fog játszódni, és bemutatja majd, hogy a Gal Gadot által alakított karakter, hogyan mutatkozik be az I. Világháború történései során az egész világ számára. Mindezt azért, hogy a háború sújtotta Európát átszelve találkozhasson Steve Trevorral (Chris Pine), valamint társaival a Themyscira-i amazonokkal és anyakirálynőjükkel, Hippolytával (Connie Nielsen) és Diana nagynénjével, Antope-val (Robin Wright)!

Azt, hogy ki ellen fog harcolni a csodás hősünk, még nem tudni, egyes híresztelések szerint Árésszal kell szembe szállnia, de bármi is legyen az igazság, az biztos, hogy ami történni fog, azt eredményezi, hogy Diana megbújjon az emberek között az elkövetkezendő századokban!

Mindenesetre mi már nagyon várjuk a jövő nyarat, hogy végre láthassuk az első igazi Csodanő mozit!

Forrás: cinemablend.com
Képek: Tumblr

 

Legnézettebb videók