Műsorújság
RTL Most

Ünnepeld te is Hollywooddal Diane Keatont!

A hetvenegy éves Oscar-díjas színésznő ugyanis Életmű-díjat kapott az Amerikai Film Intézettől, melynek kapcsán a legnagyobbak méltatták több évtizedes munkáját, ami miatt mi is imádjuk Keatont!

A híres rendező, Woody Allen köztudottan utálja Hollywoodot nemcsak a felhajtás miatt, hanem magát a várost, Los Angelest sem kedveli, erről több régebbi filmjében is szót ejtett már, ahogyan az Oscar-gálákat is rendre elkerüli. Ám ezúttal kivételt tett, hogy az Amerikai Film Intézet éves díjátadóján felkonferálhassa egykori múzsáját, Diane Keatont! Hiszen, ahogyan a rendező is szóvá tette, messzire visszavezethető az ő barátságuk, mivel a színésznő és Allen a ’70-es években nemcsak rengeteg filmet készítettek együtt, hanem érzelmi szálak is összekötötték őket!

Így hát a rendező felelevenített néhány közös emléket, amíg a színpadra várta az est ünnepeltjét, Keatont.

A színésznő első filmes szerepe, valamint az első közös munkájuk Allen-nel, a Játszd újra Sam! című alkotás volt, aminek meghallgatásáról a következőket mondta a rendező:

„Nem az a klasszikus szépség volt, de vonzotta az ember szemét, ráadásul kegyetlenül ambiciózus volt! Amint megismertem rengeteg inspirációt nyújtott nekem, sok mindent, amit az életemben megvalósítottam, biztosan neki köszönhetek, tartozom neki!”

Minderre Keaton a következőket reagálta:

„Úristen, most csak sírni szeretnék! Senki nem ír úgy a nőkről, ahogyan Allen, az ő női karakterei rendkívüliek!”

Éppen ezért nem is csoda, hogy Keaton, Woody Allen, Annie Hall című filmjében nyújtott alakításáért megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat, egy alkotásért, ami sok tekintetben belőle merített ihletett, kezdve például a címével, hiszen a színésznő valódi neve Diane Hall, az Annie pedig keresztnevének az egyik becézési formája.

Az Életmű-díjat a sztár egyébként, olyan nagy nevek után vehette át, mint amilyenek többek között Batte Davis, Meryl Streep, Jane Fonda, valamint Tom Hanks is. Éppen ezért Meryl Streep is lerótta tiszteletét kolléganője munkássága előtt:

„Diane Keaton vitathatatlanul az egyik legleplezetlenebb személy a divattörténetben, annak ellenére, hogy a Broadway-en futó Hair-ben ő volt az egyetlen, aki nem vetette le öltözékét a záró jelenetben!”

Bizony, Keaton első nagyobb szerepe az eredeti darabban, a Hair-ben volt és csak aztán kalandozott el a filmezés felé, aminél sok csalódás érte az elején, mivel a meghallgatásokon túl magasnak tartották 173 centijével, így elkezdett bővebb nadrágokat hordani, ugyanis ahhoz hogy kisebbnek lássák berogyasztotta a térdeit.

Ha pedig már a színésznő jellegzetes stílusánál tartunk, nem feledkezhetünk meg Meryl Streep megjelenéséről sem, ugyanis Keaton előtti tisztelgésből nadrágkosztümben és csíkos sálban jelent meg az Oscar-díjas színésznő is. Ahogyan Jane Fonda is az ünnepelt kedvenc színében, fehérben pompázott, amiről pedig a következőket mondta:

„A fehér abszolút az ő színe, ez egy különleges fehér, szüfrazsett fehér. A nő, aki az erő szimbólumaként visel fehéret!”

Ám nemcsak kolléganői, hanem egykori filmes-és magánéleti partnerei is szóltak néhány szót a legendás színésznőről.

Al Pacino például a következőkre emlékezett vissza:

„Egyszer azt tanácsolta nekem a Keresztapa forgatásai után, hogy bármit is tegyek, sose mondjam, hogy művész vagyok! Mire én azt válaszoltam neki: Bocsáss meg Diane, de te művész vagy. Egy nagyszerű művész!”

Warren Beatty a Vörösök című film munkálatai kapcsán emelt szót, amiből kiderült elképzelhetetlennek tartja, hogy Keaton nélkül létrejöhetett volna a kultikus alkotás:

„Köszönetet szeretnék mondani a művészeted miatt, az inspirációdért, és köszönetet szeretnék mondani a barátságodért!”

Az Életmű-díj átadásakor pedig az AFI alapítója is tartott egy beszédet, melyben kitért a színésznő jelentőségére a szakmában:

„Ennek a díjnak már sok évtizedes hagyománya van, melyet olyan személyek kaphatnak meg, akik bizonyos módon előmozdították a filmművészetet, és akiknek munkája kiállja az idő próbáját. Az Annie Hall ma is egy fantasztikus film, ha nem lett még jobb, Diane-t pedig nemcsak, ismertté tette, hanem azóta is rengetegen ismerik el tehetségét, amit természetesen már számtalanszor bizonyított is a karrierje során.”

És, hogy mit szólt mindehhez az immáron AFI Életmű-díjas színésznő?

„Amikor felhívtak a szervezők, egyszerre lettem izgatott, de rettegtem is. Mert ez az egész azt jelentette számomra, hogy vissza kell néznem az egész életemet előadóművészként. Szóval most nyugtalan vagyok. Rémisztő látni az egész életedet!”

Forrás: hollywoodreporter.com, dailymail.co.uk
Képek: tumblr.com

Legnézettebb videók