Műsorújság
RTL Most

Újabb élőszereplős mese érkezhet!

Nem telhet el úgy nap, hogy ne kapnánk valami hírt arról, hogy mi lesz a Disney következő nagy dobása! Nos, ezúttal a tenger mélyére kalauzolnak bennünket, csak nehogy túlságosan elringasson bennünket a víz! Most olyan történet kaphat figyelmet, amire gondolni sem mertünk, bár mi a Dzsungel könyvéről is ezt gondoltuk!

Miután kijött a Szépség és a Szörnyeteg első teasere, rögtön bejelentették, hogy újabb mese elevenedhet meg: érkezik a A kis hableány! A projekt egyelőre a tervezés szakaszában van, hiszen rengeteg dolgot kell megvitatni az 1989-es klasszikus kapcsán!

Mi pedig már meg sem lepődünk az új elképzelésen, ugyanis nemrég mutatták be a Dzsungel könyve filmváltozatát, valamint tervben van egy Szörnyella történet és persze nemsokára megnézhetjük a már említett Szépség és a Szörnyeteget, valamint az Alice Tükörországbant is!

Azonban nem szabad megfeledkeznünk az éllovas Alice Csodaországban-ról, ami 1 milliárd dollárt hozott a konyhára, vagy a Hamupipőkéről sem, ami 543 millió dollárt zsebelt be, ezt egyébként a Dzsungel könyve az eddigi számítások alapján felül tudta múlni, a maga 850 milliós bevételével.

Nem csoda hát, hogy ezek után, és a technológiának köszönhetően, a készítők olyan sztorikat is elővesznek, amik eddig csupán animációként létezett!

A történet valószínűleg megmaradna az eredeti cselekményénél, azonban az alkotóknak mindenképpen kihívást jelenthet a víz alatti világ megteremtése, valamint a Karib-tenger kalózai esetében már láthattunk sellőket, talán a gyártók már akkor azon kísérleteztek, hogyan is lehetne megalkotni Hans Christian Andersen főhősét.

Ami pedig még érdeksebbé teszi a dolgot, az az, hogy Rebecca Thomas rendezésében éppen előkészületben van egy Chloe Moretz főszereplésével tervezett Kis hableány-film is!

Nos, lehet, úgy gondolják az egyik csak siker lesz!

Nektek tetszik az ötlet, hogy a fiatal sellő történetéből is film születhet?

Forrás: cinemablend.com
Képek: Tumblr

Legnézettebb videók