Műsorújság
RTL Most

Úgy tűnik, önálló Joker-filmet kapunk végre!?

Már volt szó arról, hogy a bohóc saját filmje is elkészül, ahogyan Bumeráng kapitány történetét is megismerhetjük. Most pedig a legutóbbi Joker, Jared Leto latolgatta a mozi esélyeit!

„Azt gondolom, rengeteget tettem le az asztalra. Minden egyes jelenetben fontosnak éreztem, hogy az elmebaj érzékelhető legyen és rengeteg variációját meg akartam mutatni az őrületnek. Ezért azt gondolom, a kihagyott részek elegendőek lennének egy Joker-filmhez!”

Bizony kivágott jelenetekről beszélünk, hiszen ahogy már említettük, Jokert kevesebb, mint 15 percig láthatjuk a mozivásznon, aminek okát mi Batman távollétében láttuk, de simán lehet, hogy a fel nem használt felvételek egy Joker-mozihoz vezetnek, ahogyan Zack Snyder is besegített egy cameóval a Suicide Squad rendezőjének.

A színész egyébként azt is megemlítette, hogy szerinte az Öngyilkos osztag rossz besorolás alá került:

„Mindig mondtam a rendezőnek, hogy egy ilyen gazfickókról szóló filmnek R-rated-nek kellene lennie!”

Jude Apatow rendező is egyetértett Jared Letóval, szerinte ugyanis a besorolás a készítők kezében van és mivel az erőszak eladható, az alkotók fogták a fegyvereket, valamint a szexet és elegyítették ezeket az ijesztő dolgokat, amiket aztán mégis cenzúráztak, ahelyett, hogy R-rated lett volna a mozi.

Akárhogy is, rengetegen voltak kíváncsiak már a nyitóhétvégéjén a Suicide Squad – Öngyilkos osztagra, hiába a sok negatív kritika, a film 135 millió dolláros bevétellel indított a mozikban.

Forrás: Variety.com
Képek: tumblr.com

Legnézettebb videók