Reisz Gábor új filmje egy ízig vérig egyedi, romantikus és rettentően jó humorú mozi lett, ami nemcsak magyar viszonylatban, hanem összességében is az év egyik legkellemesebb filmes meglepetése lett.

Reisz Gáborra először 2014-ben figyelhettünk fel, amikor első filmjeként megjelent a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című (a továbbiakban csak VAN) alkotása. A VAN hamar közönségkedvencé vált a magyar fiatalok körében, főképp azért, mert hitelesen és nem mellesleg remek humorral mutatta be, hogy milyen manapság budapesti fiatalként belekezdeni a nagybetűs életbe. És bár a Rossz versek szintén ennek a korosztálynak a küzdelmeit mutatja be, ezúttal kisebb hangsúlyt kap a magyar főváros, és többet a szerelem, valamint a karrier problémaköre.
 


Mindannyian voltunk már szerelmesek, akárcsak Mertner Tamás (Reisz Gábor), aki egy különösen fájdalmas szakítás után hazatér Budapestre, hogy összeszedje darabokra hullott életét. Tamás fejében csak az jár, hogy mégis hol ronthatta el, ezért visszaemlékszik azokra az időszakokra, amikor még boldog volt. A Rossz versek története így két szálon fut, egyrészt végigkövethetjük Tamás jelenét, valamint élete korábbi időszakaiba betekintést nyerhetünk.

Bár a Rossz versek műfaját tekintve inkább „szakítós” film, mintsem romantikus, mint tudjuk, a két téma kéz a kézben jár. Hasonlíthatnánk olyan, a zsáneren belül klasszikussá vált mozikhoz, mint az 500 nap nyár, az Egy makulátlan elme örök ragyogása, vagy épp a címben nálunk is megidézett Pop, csajok, satöbbi, de az a helyzet, hogy a Rossz versek jóval több lett egy sablonos szakítós filmnél, vagy a műfaj előtti főhajtásnál. Amellett ugyanis, hogy egy csupaszív, őszinte filmről beszélünk, Reisz Gáborék lehengerlő kreativitással szőtték tele az amúgy egyszerű történetet.
 


Ahogy azt Tamás is elmondta, emlékei kissé megkoptak már, így ne lepődjünk meg, ha az egyik jelenetben a Margithídon átcipelt ajtót egy bő 15 évvel korábbi emlékképben is viszontlátjuk majd, vagy, hogy ugyanazok a színészek, más-más mellékkarakterek bőrébe bújva tűnnek fel. Az ilyen apróságok, a sokszor teljesen abszurd, kiszínezett emlékjelenetek, valamint a film remekbeszabott vágása (Tálas Zsófia érdeme) és zenéje mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Rossz versek egy szívmelengető, kreativitással teli, de közben mégis végtelenül életszagú alkotás legyen.

Annak ellenére, hogy a Rossz versek leginkább romantikus, „szakítós” filmként aposztrofálható, ennél sokkal többről szól. Tamás élete ugyanis nemcsak szakítása miatt került válságba, hanem azért is, mert olyan irányba indult meg, amivel sosem volt képes azonosulni. Míg környezetében mindenki beállt a sorba, legyen szó munkahelyről, politikai ideológiákról, vagy épp családalapításról, addig ő igyekszik az árral szemben úszni, még akkor is, ha ezüsttálcán nyújtja neki az élet a könnyebb út lehetőségét.
 

Tamás attitűdje pedig az egész filmből sugárzik: a Rossz versek nem éri be egy szokványos történettel, vagy az unalomig ismételt filmes sablonokkal, inkább megpróbál mindenhol valami, ha nem is teljesen újat, de szokatlant, különlegeset felmutatni. Ezzel pedig eléri, hogy az idei év egyik legegyedibb és legszemélyesebb filmes élménye legyen, ami garantáltan megmelengeti majd a ti szíveteket is.

8,5/10

Forrás: Zerocom, Fókusz