Műsorújság
RTL Most

Robert Pattinsont majdnem kirúgták az Alkonyatból?

A szerelmes vámpír sorozat főszereplője máshogy képzelte el Edward Cullen karakterét, mint a készítők. Szerencsére (vagy nem), végül elrendezték az ellentéteket.

Hallottunk már megannyi nehézkes forgatásról, ahol nemcsak a robbantgatós és veszélyes munkakörülmények nehezítették meg a színészek életét, de sokszor az eltérő vélemények is. A csendesebb színészek, akik mindent elfogadnak, amit a producerek és a rendező elvár tőlük, sokszor „jobban járhatnak”, hiszen elkerüli őket a konfliktus. Azok a sztárok, akik kiállnak a nézeteik mellett, szeretnek akár a végletekig is elmenni, hogy nekik legyen igazuk.

Így volt ezzel Robert Pattinson is, aki fiatal kora ellenére – 22 évesen csöppent bele az Alkonyat-őrületbe –, eléggé határozott elképzeléssel érkezett a tinidráma forgatására. Edward Cullent, a több száz éve 17 éves vámpír fiút alakította, akibe egy egész világ és kolléganője, Kristen Stewart is beleszeretett. A megtört lelkű, búskomor karakter azonban Pattinson szerint közel sem volt annyira depressziós és elborult a vásznon, mint az a könyv alapján indokolt lett volna.

Ezt a film készítőivel is megosztotta, akikkel állítólag hosszú ideig tartott a huza-vonája a Cullen-depi kérdésben.

Ennek ráadásul majdnem az lett a vége, hogy kirúgták az egész produkcióból!

„Annyira elszánt voltam, hogy Edward még komolyabb legyen. Állandóan harcoltam a vezetőséggel… egészen addig a pontig, hogy majdnem kirúgtak” – nyilatkozta a most 31 éves színész.


Végül az ügynöke csitította el az ellentéteket, de valljuk be: nincsenek illúzióink, valószínűleg nem rúgták volna ki a mozikasszákat és a szerelmes tinilányokat is elcsábító főhősüket. Persze, azt elhisszük szent Pattinsonnak, hogy mindent megtett az ügy érdekében, de mi inkább örülünk, hogy nem járt sikerrel… sokszor még így is falnak mentünk Cullen végtelen szenvedése és picsogása miatt. De ez egy ilyen korszak volt! És vége is lett, szerencsére!

Ettől függetlenül Pattinson is bevallotta, az első rész a kedvence, pont azért, mert ott még a fejében is motoszkáló Edward jelent meg a filmben.

Kíváncsi vagy, hogyan mesélt exéről és az Alkonyat-időszakról Kristen Stewart? Nézd meg az alábbi videót:

Forrás: harpersbazaar

Legnézettebb videók