Műsorújság
RTL Most

Rangsoroltunk: íme, a 10 legjobb Pixar film!

A Pixar minden évben képes letenni egy-egy olyan mesét az asztalra, ami nemcsak a kicsiknek, de a felnőtteknek is jó móka, ráadásul lenyűgöző látványvilággal dolgoznak. Most összeszedtük a tíz legjobbat!

Mindenki megnyugodhat, nem csaptunk csak úgy a hasunkra! Eleve lehetetlen lett volna kiválasztani a legerősebb és legjobb animációikat, hiszen hangulattól, naptól és persze embertől is függ, hogy kinek, melyik a kedvence. Ehelyett most inkább a tényekre hagyatkoztunk, és meglestük, hogy a mozi kasszáknál hogyan teljesítettek ezek a cuki mesék.

Az idén 13 év után kapott folytatást a Némó nyomában, és a Szenilla nyomában eléggé feltette az i-re a pontot, hiszen minden idők legjobb mozis nyitányát produkálta az animációs filmek világában. Amerikában az első hétvégéjén 136 milliós összeget gyűjtött be.

Na, ehhez képest voltak kíváncsiak a The Hollywood Reporter újságírói és mi is, a többi Pixar filmre! Íme, a sorrend (mi most azt a számot írtuk le, amit világszerte összesen szereztek a mesék):

10. Verdák 2 – 577 millió dollár

9. Toy Story 2. – 649 dollár

8. L’ecsó – 674 millió dollár

7. Szörny Rt. – 696 millió dollár

6. Hihetetlen család – 730 millió dollár

5. Szörny Egyetem – 759 millió dollár

4. Fel! – 775 millió dollár

3. Agymanók – 871 millió dollár

2. Némó nyomában – 1 milliárd 84 millió dollár

1. Toy Story 3 – 1 milliárd 96 millió dollár

 


Persze, nem ragadhatunk le mindig a múltban – annak ellenére, hogy rengeteg nagy kedvencünket köszönhetjük a Pixarnak –, és ideje azon is gondolkodni: mit várhatunk még a stúdiótól?

Az már megszokott, hogy évente egynél több filmet nem készítenek, hiszen rengeteg munka van ezekben a sztorikban. Egyetlen egyszer fordult elő, hogy kettő mesét kiadtak: 2015-ben az Agymanók és a Dínó tesó kerültek a mozikba. Ennek persze, valahol meg is lett az eredménye, hiszen a dínós kaland hiába hozott egy gyönyörű látványvilágot, a megszokottan kidolgozott cselekmény hiányzott. Nem is lett közönség és kritikus kedvenc, bezzeg az Agymanók még egy Oscar-díjat is bezsebelhetett.

Jövőre pedig biztosan érkezik a Coco, ami a mexikói halottak napjával fog foglalkozni, mellette pedig egy ideig folytatásokat kapunk: jön a Verdák 3, a Toy Story 4 és a Hihetetlen család 2. Ó, és nehogy megfeledkezzünk a rövid filmjeikről, amelyek legalább olyan jól kidolgozottak, mint felnőtt társaik.

2019-et követően azonban újra az eredeti történeteik veszik vissza a trónt a folytatásoktól! Mi már nagyon várjuk őket!

Forrás: The Hollywood Reporter

Legnézettebb videók