Műsorújság
RTL Most

Paul Newman, Hollywood „kékszeműje” ma lenne 92 éves!

A nyolcvanéves koráig aktív sztár valószínűleg senkinek sem ismeretlen, de mi azért összeszedtünk néhány érdekességet a legendáról. Vajon melyik szuperhőst mintázták róla, és kinek a nevében adott autogramot? Eláruljuk!

1. Oscar harcok

Paul Newman-t összesen kilencszer jelölték az aranyszoborra, először karrierje elején, a Macska a forró bádogtetőn című filmért 1958-ban. Azonban a színész első akadémiai díjára mégis csak 1986-ban került sor és akkor is Életmű-díjat kapott! Ezután nyerte csak el 1987-ben A pénz színe című alkotásért az áhított legjobb színész Oscar-díját, majd később a ’90-es években megkapta az Akadémia Emberbaráti-díját is!

2. Szerencsehozó szerep

A sztár karrierjében más furcsaságot is észrevehetünk, ilyen például Tennessee Williams drámájának, Az ifjúság édes madarának főszerepe, aminek Broadway előadásán figyeltek fel rá a filmproducerek és aminek később a filmváltozatában is eljátszhatta Chance Wayne-t, a szívtipró kezdő színészt.

3. Versenyszellem

Newman megszállott autóversenyző volt, több gyorsasági versenyen is indult és saját csapatot is alapított. Ezek után nem csoda, hogy elvállalta a Verdák című animációs film Doc Hudson-jának szinkronizálását!

4. Vicces barát

A színész több filmen is együtt dolgozott Robert Redforddal, akivel így hamar szoros barátok is lettek. Newman pedig bevallottan imádott viccelődni a barátaival, a tréfálkozásainak pedig gyakran kollégája volt a célpontja. Amikor Redford például egyszer lerobbant a méregdrága autójával, Newman segítségét kért, mert tudta, ért a kocsikhoz. A színész pedig azt válaszolta a barátjának, segít, de sokba fog ez neki kerülni. Redford persze azt gondolta, a kolléga ezt csak úgy mondta, majd meglepetten tapasztalta, hogy pár nap múlva Newman egy nagyon ronda szobrot állított a kertjébe rajta egy számlával!

5. Igazi szuperhős

Az Oscar-díjas színészről mintázta Gil Kane az 1959-es DC hőst, Hal Jordan-t, azaz a Zöld Lámpást! Az érdekesség az, hogy ekkor Paul Newman még csak harmincnégy éves volt.

6. Sokoldalú tehetség

A legenda nemcsak színészként és autóversenyzőként állta meg a helyét, hanem nagyon tehetséges zenész is volt, aki fantasztikusan zongorázott és nagy rajongója volt a jazz műfajának is. A muzsikus vénájának pedig hasznát vette a Párizs Blues című film forgatásain is, amiben egy trombitást alakított, és ami miatt meg is kellett tanulnia játszani a hangszeren.

7. A keresztapa

Kevesen tudják, hogy Jake Gyllenhaal keresztapja! Bár rokoni kapcsolat nem állt közöttük, állítólag Newman tanította meg biciklizni is a kis Jake-et.

8. Népes család

Ha pedig rokonok, akkor nem árt megjegyezni, hogy a sármos színésznek összesen hat gyermeke született, két házasságból. A második felesége a szintén Oscar-díjas, Joanne Woodward volt, akivel több mint ötven évig éltek boldog házasságban, egészen Newman haláláig. Egyébként a színésznek az egyetlen fia, Scott alkohol és drogproblémákkal küzdött, ennek következtében pedig huszonnyolc éves korában elhunyt. Newman azt nyilatkozta, örökre saját magát fogja okolni a történtekért, valamint az este után rengeteget költött arra, hogy drogproblémákkal küzdőkkel foglalkozó szervezeteket támogasson.

9. Hasonmás

A színész köztudottan utált autogramot osztogatni, de karrierje elején mégis rákényszerült, ugyanis az ’50-es évek végén gyakran összetévesztették macsó kollégájával, Marlon Brandóval. Ezért saját bevallása szerint nagyjából ötszáz aláírást osztott ki Brando nevében!

10. Pletyka?

Marlon Brandóval azonban nemcsak a hasonlóságuk miatt beszéltek róluk, hanem amiatt is, amit állítólag maga A Keresztapa sztárja állított róla, vagyis hogy Paul Newman biszexuális volt és több hollywoodi csillaggal is viszonya volt, mint például James Dean-nel.

Legnézettebb videók