Műsorújság
RTL Most

Less be velünk az egyik legnagyobb Oscar-esélyes film kulisszái mögé!

A Kaliforniai álomra nem kell sokat várnunk, hiszen decemberben már a mozikban lesz. Most viszont olyan részleteket nézhetünk meg a musicalből, amitől még inkább rákattantunk!

A kritikusok már akkor megjósolták, hogy az eredetileg La La Land címmel futó film tarolni fog, amikor a Torontói Filmfesztiválon mindenkit megvettek kilóra. Innentől kezdve pedig nem volt megállás: már most hat díjat tudhat a zsebében, és ezek után meglepő lenne, ha egy jelölést sem kapna az Oscaron.

Ugyan, mi még nem láttuk, de a külföldi mozis oldalak írói ódákat zengnek az alkotásról: egy érzelmes musical, ami egy igazi filmes élményt nyújt, okosan megírt karakterekkel, művészeket bemutató történettel, és egy zseniális zárással.

Ezek után már most csorog a nyálunk, hogy végre mi is elmerülhessünk az Emma Stone-Ryan Gosling romantikában. Ráadásul egy olyan filmben, amit Damien Chazelle rendezett (a Whiplash-sel már jócskán bizonyított nekünk)!

 


„Amikor a szereplőket válogattuk, már attól lelkes voltam, hogy tudtam, Ryan és Emma alakítják majd a szerelmes párt. Láttam őket a lelki szemeim előtt. Olyanok voltak, mint Fred és Ginger, Bogart és Bacall, a klasszikus hollywoodi álompárok” – mesélte Chazelle a főszereplőkről.

Persze, nemcsak a rendező, de a szereplők is meséltek egy kicsit a történetről és olyan jeleneteket is megleshetünk, amelyek az eddigi előzetesekből kimaradtak!

Nézzétek!

Képek: Freeman Film

Legnézettebb videók