Műsorújság
RTL Most

Kötelező filmek a ma 62 éves Mel Gibsontól!

Lehet őt szeretni vagy utálni, sokáig Hollywood kiközösített legendájaként tekintettek rá, de több év kihagyás után a 2010-es években visszatért. Bizony, ő Mel Gibson, az álomgyár egyik legmegosztóbb figurája, akinek azonban színészi és rendezői tehetségét lehetetlen elvitatni. 62. szülinapja alkalmából most összegyűjtöttünk nektek néhány kötelező darabot tőle.

1. Mad Max trilógia

Amikor 1979-ben az amerikai mozikban bemutatták a legelső Mad Max filmet, Gibsont szinte teljesen kivágták az előzetesekből és az akció jelenetekre koncentráltak, mivel senki sem ismerte még őt az USA-ban. Még pár évnek el kellett telnie ugyan, de az országúti harcos második filmje után már egyre többen jegyezték meg a nevét, míg végül a nyolcvanötös Halálos Fegyverrel aztán igazi világsztárrá avanzsált.

2. Halálos Fegyver 1-2-3-4 (Lethal Weapon)

A nyolcvanas-, kilencvenes évek ikonikus filmszériája hozta meg Mel Gibsonnak az igazi sztár státuszt, mi pedig imádtuk mindegyiket. Riggs és Murtaugh robbanásokkal, poénokkal és lazasággal átitatott kalandjai a mai napig ott szerepelnek a legjobb akciófilmek pódiumán szóval, ha egy igazán tökös filmélményre vágytok, akkor bátran ajánljuk nektek ezt a sorozatot.

 

 

3. Mi kell a nőnek? (What women want)

Egyszer minden férfi életében eljön a pont, hogy megpróbálja a lehetetlent: megfejteni mi járhat a nők fejében. Talán Mel Gibson az egyetlen, akinek ez sikerült, és sajnos neki is csak a filmvásznon, de mi azért ennek is örülünk, mert az ezredforduló egyik legjobb romkomját köszönhetjük neki és Helen Huntnak.

4. Pocahontas

Gondoltad volna, hogy Mel Gibson Disney-herceg is volt? Jó, nem pont herceg, inkább katona, de a lényeg nem változik, ugyanis ő szinkronizálta a Pocahontas szívét elrabló John Smith-t. Ráadásul a filmvásznon először itt csillogtatta meg énektudását.

5. Rettenthetetlen (Braveheart)

A Rettenthetetlen nem csupán azért zseniális, mert még évekkel az első megtekintése után is visszhangzik a fejünkben Mel Gibson szívszorító „Szabadsááág!” üvöltése, hanem azért is, mert Gibson ezzel a mozival bizonyította igazán rendezői képességeit is. Az öt Oscart bezsebelő történelmi film igazi csontig hatoló élményt nyújt, akárcsak Gibson későbbi rendezései.

6. A hódkóros (The Beaver)

A film premierje előtt sokat lehetett arról olvasni, hogy talán ez a film lehet Mel Gibson nagy visszatérése, a várt extázis aztán mégis elmaradt. Pedig az – Isten bocsássa meg ezt a magyar fordítást - A hódkóros egy igazán szerethető film lett. A történet szerint Mel Gibson egy depressziós családapát alakít, aki azzal próbálja sínre tenni az életét, hogy egy hódbábon keresztül kezd el kommunikálni a körülötte levőkkel. És hogy kik azok, akik körül veszik őt? Például Jodie Foster, Jennifer Lawrence és Anton Yelchin.

Legnézettebb videók