Műsorújság
RTL Most

Kössz a semmit, Ben Affleck!

A két Oscar-díjas színész-rendező Az éjszaka törvényével nem a 20-as, 30-as évek gengszter világa előtt tisztelgett, sokkal inkább önimádatba süllyedt. Sokat vártunk a tehetséges rendezőtől, de úgy tűnik, van az a hiúság, ami kudarcba taszíthat egy filmet.

Ben Affleck már rengeteget letett az asztalra, és annak ellenére, hogy színészként nem tartjuk sokra, azt azért el kell ismerni, hogy tudja, hogyan kell bánni a történetekkel és azt is, hogyan vigye azokat a vászonra. A forgatókönyveiben és az általa rendezett filmekben van élet, pergő és amellett fontos témákat boncolgató cselekmény, izgalmas látásmód és feszültség egyaránt.

Az éjszaka törvénye azonban szinte mindent kitörölt belőlünk, amit eddig Affleck-ről gondoltunk! Mintha saját múltját hazudtolta volna meg ezzel a filmjével.

A színész egyik legjobb barátja, Matt Damon egyszer viccelődve azt nyilatkozta egy interjúban, hogy Affleck mindig magának osztja ki a legjobb szerepeket… és mekkora igazságot mondott ki akkor!

Az angolul Live by Night címen futó gengszter film – ami Dennis Lehane azonos című regénye alapján készült – valójában egy zabolázatlan ló, amely egyetlen dolgot szolgál csupán, hogy Affleck – aki nemcsak főszereplője, de rendezője és forgatókönyvírója is az alkotásnak – teljes mértékben kiélhesse az önimádatát. Úgy tűnik, ha minden téren magára osztja a főnök szerepét, akkor nincs, aki kontrollálja, és lehetetlen irányba viszi el a munkáját.

 


Egy olyan rendezőtől, aki megcsinált egy Argo-akciót és egy olyan forgatókönyvírótól, aki megalkotta a Good Will Huntingot, szinte már bűncselekmény egy ilyen film. Ezért is akkora csalódás Az éjszaka törvénye.

Kezdjük az alapjainál, a történetnél. A szín – először – Boston, ami megszokott terület a rendezőnknek. A főszereplőnk Joe Coughlin (Affleck), aki egy rendőrfőnök fiaként lesz a város bűnügyeinek egyik meghatározó pontja, azonban a kezdeti kistílű rumcsempészből idővel akár a gengsztervilág legnagyobb alakja is lehet. Közben a szerelem is bekacsint a sztoriba, hogy időnként megcsavarja a hatalomra törést. Tipikus maffia séma.

A film legnagyobb problémája maga a forgatókönyv: egy olyan történetet kapunk, amely egyáltalán nem mélyíti el a karaktereit, ezáltal minden feszültséget kiöl magából a cselekményből, belőlünk pedig az érdeklődést. Mindezt képesek voltak megfejelni a világ legérthetetlenebb párbeszédeivel: kontextustól és szituációtól függetlenül repkednek a szállóigéknek szánt velős – klisés – mondatok, amelyek egyáltalán nem passzolnak bele a film folyamába, csupán hosszúvá és vontatottá teszik az egészet.

Egy ilyen alapanyagot pedig még a legígéretesebbnek tűnő szereposztás sem képes megmenteni. Hiába Sienna Miller, Zoe Saldana, Chris Cooper, Brendan Gleeson, Chris Messina vagy éppen Elle Fanning, egyikük sem tudja értelemmel megtölteni a jellegtelen és tartalom nélküli karakterét. Nem rajtuk múlt, ebben is biztosak vagyunk.

Talán ha Leonardo DiCaprio elfogadja a főszerepet és nem elégszik meg egy produceri címmel, akkor ő képes lehetett volna legalább egy karizmatikus kisugárzást vagy férfias gengszter hangulatot adni a főszereplőnek, de Ben Affleck nem az a színész, aki ezt megoldhatja. Be kell látni, ez nem az ő terepe. Egy lusta színjátszó, aki még egy szexuálisan túlfűtött táncjelenetet is képes volt letudni annyival, hogy a nő (Saldana) táncol, miközben ő csak ül és nézi. Mert neki ez megy a legjobban: kitartóan meredni egyetlen pontra. Ő azonban nem az a karizmatikus férfi, aki ennyivel is képes közölni.

Amúgy a film lassúsága alap tartozéka ennek a műfajnak, azonban amikor olyan elődök után próbálkoznak ezzel, mint például A Keresztapa-filmek, akkor jócskán fel kellett volna kötni a gatyájukat. Ráadásként még a körítéssel sem tudták segíteni, az amúgy is sántikáló filmet, ugyanis a díszlet, a kosztümök és a sminkek egyaránt gyermekdedek. Nem találunk rá jobb szót, de egyszerűen minden jeleneten érezni lehetett, hogy mennyire megrendezettek és szinte már láttuk magunk előtt, ahogyan irányítgatják a statisztákat… egyáltalán nem tudták megadni azt az élményt, hogy belefeledkezzünk a látottakba. Végig kívül maradtunk.

És mivel végig megfigyelők voltunk csupán, bőven maradt arra időnk, hogy hitetlenkedve nevessünk ezen az értelmetlen és cél nélküli bugyutaságon, amit úgy hívnak, hogy Az éjszaka törvénye.

Képek: InterCom

Legnézettebb videók