Műsorújság
RTL Most

Ki kereste a legtöbbet Hollywoodban 2015-ben?

Bár, nem szép dolog más pénztárcájában turkálni, mi most mégis megtesszük, hiszen egy amerikai lap 50-es listát készített a tavalyi év sztár kereseteiből! Meg fogsz lepődni ki áll a dobogós helyeken! Mennyit kereshet Scarlett Johansson vagy éppen Vin Diesel?

Kezdjük a sort a legvégén, az utolsó helyezett Emma Stone lett 6,5 millió dolláros bevételével, melyet fej-fej mellett haladva Sandra Bullock, Amanda Seyfried és mindenki megdöbbenésére Meryl Streep követ, a maguk 8 millió dollárjával! Hátulról a harmadik Gwyneth Paltrow, aki csupán 1 millióval, tehát összesen 9 millió dollárjával előzte meg az előbbi színésznőket.

Egyébként a lista érdekessége, hogy rengeteg bollywood-i színész sorakozott fel az 50. illetve a 8. hely között, valamint az is, hogy Brad Pitt 16 millió dolláros fizetésével többet keres, mint felesége Angelina Jolie, akinek 2015-ös bevétele „csupán” 15 millió dollár volt!

Nézzük hát, a 8 legjobban kereső hollywood-i sztárt:

8. Scarlett Johansson

Annyit elárulhatunk, hogy a szexszimbólumon kívül az első 10-ben rajta kívül még egyetlen színésznő szerepel, így Johansson bizony tapsot érdemel, meg aztán nem kevés pénzt is, hiszen a gázsija 35, 5 millió dollár!

7. Tom Cruise

Katie Holmes exét, bár egyre kevesebb filmben látjuk, úgy tűnik, így is megkeresi a kenyérre valót, fizetése 40 millió dollár körül volt az elmúlt évben.

6. Adam Sandler

 


A vígjátékok királyának minden évben landol egy filmje a mozikban, ami nekünk vagy tetszik, vagy nem, de az biztos, hogy a színésznek megéri, hiszen 41 milliót keresett tavaly.

5. Bradley Cooper

A jóképű színészt nemsokára teljesen új szerepben láthatjuk, úgy döntött ugyanis, hogy kipróbálja magát rendezőként! Talán úgy többet keresne? Nem hisszük, hogy szüksége lenne rá a 41,5 millió dolláros éves bérével.

4. Vin Diesel

A Halálos iramban-filmek atyja, már a folytatáson, a Fast8-on dolgozik! Vajon mennyit kaphatott a filmért? Azt sajnos nem tudjuk, de azt igen, hogy 47 millió dollárt keresett 2015-ben.

3. Jackie Chan

Elérkeztünk a dobogó legalsó fokához, ahol egy régi ismerősünkre bukkantunk Chan személyében, akinek 50 milliós volt a keresete.

2. Jennifer Lawrence

Íme, a második helyezett Lawrence kisasszony, aki panaszkodott már a nők és a férfiak közötti megkülönböztetésre az álomgyárban! Most pedig a legjobban fizetett színésznő a maga 52 millió dollárjával!

1. Robert Downey Jr.

Mindenki Vasembere nemcsak szerepe szerint dúsgazdag, Downey a tavalyi évben 80 millió dollárt keresett! Mondjuk, ha figyelembe vesszük az első és a második helyezett közötti 30 millió dolláros különbséget már szinte megsajnáljuk a színésznőt!

Mindenesetre nem tudjuk megítélni, hogy ez azért van, mert Lawrence nő, vagy csupán azért, mert Downey minden pénzt megér!?

Forrás: Zimbio.com
Képek:Tumblr.com

Hasonló videók

  • A megcsalás szabályai: Ha állandó kapcsolatod van, és valaki mással szexelsz. Nem minősül megcsalásnak, ha különböző az irányítószámotok. Nem minősül megcsalásnak, ha annyira be vagy állva, hogy nem is emlékszel rá, mert ha nem emlékszel rá, akkor igazából nem is történt meg. Nem minősül megcsalásnak, ha egyszerre két emberrel csinálod, mert érvénytelenítik egymást. De tutira megcsalásnak minősül, ha felveszed videóra és valaki véletlenül postázza a kazettát a csajodnak. Legnagyobb rémületére egy az egyben ez történt Josh-sal (Breckin Meyer) is. Josh ugyanis videóra vette egy röpke pásztoróráját, amit véletlenül élete szerelmének címezve adott postára. Valahogy utol kell érni a bűnjelet, mielőtt mindent végleg elront...

  • Az éjszakai munkából hazatérő Jillt (Amanda Seyfried) döbbenetes hír fogadja: testvérét, Mollyt (Emily Wickersham) elrabolták. Jillt egy évvel korábban szintén elrabolták, de megmenekült. A lány meggyőződése, hogy ugyanannak a sorozatgyilkosnak a fogságába került Molly is. A rendőrség őrültnek tartja a lányt, ezért nem akarnak segíteni neki. Jill érzi, hogy Mollyt megöli az elrablója, ezért maga indul a gyilkos nyomába, hogy megmentse testvérét.

  • Az angol miniszterelnök rejtélyes körülmények között meghal, és temetése kötelező minden nyugati vezető számára. De ami a világ legjobban őrzött eseményének indul, kiderül, hogy egy jól tervezett halálos támadás a világ legbefolyásosabb emberei ellen, hogy elpusztítsák az angol főváros összes nevezetességét. Csak három ember tudja megállítani ezt: az Egyesült Államok elnöke, Mike Banning (Gerard Butler), a titkosszolgálat vezetője és Benjamin Asher (Aaron Eckhart) angol ügynök, aki jogosan nem bízik senkiben.

  • Kate (Sandra Bullock) a munkája miatt megválik a gyönyörű tóparti házától. A postaládában üzenetet hagy a következő lakónak. Alex (Keanu Reeves), az építész megdöbbenve egy elhanyagolt házat talál. Előveszi Kate levelét és válaszol rá. Kiderül, hogy Alex és Kate nem egy idősíkban, hanem kétévnyi távolságban élnek egymástól. Levelezni kezdenek és egy nap úgy döntenek, hogy megpróbálnak találkozni.

  • Parapolis (Luciano Catenacci), a hírhedt görög tartja a markában Miami kaszinóit és fogadóirodáit. O'Connor admirális (Woody Woodbury) megelégeli a dolgot és hadat üzen az alvilágnak. Johnny Firpo hadnagyot (Terence Hill) bízza meg az akció lebonyolításával. Féltestvére, Charlie (Bud Spencer) régen szerencsejátékosként kereste a kenyerét, most betanítja a kártyatrükkökre testvérét is, így a két fivér együtt indul harcba a maffia ellen a kaszinóban.

  • Javában dúl a második világháború. A lelkes és mindenre elszánt ifjú, Steve Rogers (Chris Evans) is jelentkezik a hadseregbe, ám a gyenge fizikuma miatt eltanácsolják. Ezért örömmel jelentkezik a titkos katonai kísérleti programba, melynek keretében szuper katonát csinálnak belőle. Az izomkolosszussá fejlődött Amerika Kapitány feladata megállítani a nácik titkos tudományos részlegét, a Hydrát, melyet a világuralmi törekvéseket dédelgető, rettegett Vörös Koponya (Hugo Weaving) vezet.

  • Wilbur Walsh (Bud Spencer) és Matt Kirby (Terence Hill) a kikötőben bóklászva próbálnak munkát szerezni. Ám a furcsa párosnak nincs nagy szerencséje, munka helyett néhány helyi gengszter és pár autó szétpüfölésével kell vigasztalódniuk. Ezért úgy döntenek, hogy kirabolnak egy szupermarketet, de az akció balul sül el. A bolt hátsó bejárata helyett a helyi rendőrőrs ajtaján robbannak be. Hogy elkerüljék a letartóztatást, beállnak rendőrnek. A törvény jó oldalán állva sem hazudtolják meg önmagukat, aktuális pofonzáporaik között nyomozni kezdenek egy kínai titokzatos halála után, és miközben a szálakat gombolyítják, előszeretettel teszik helyre a környékbeli rossz fiúk állkapcsát és más, ütésre zsibbadó testrészeit is.

  • Will Strongholddal (Michael Angarano) szemben nagyok az elvárások. Szülei, Steve (Kurt Russell) és Josie (Kelly Preston) a világ legnépszerűbb és legbátrabb szuperhősei. Nem csoda, ha a szuperhős-csemeték sulijában mindenki nagy várakozással tekint az érkezése elé. A srác azonban csalódást okoz. Még egyetlen szuper képessége sem fejlődött ki. Egyik nap azonban felbukkan a főgonosz, aki nemcsak barátait és az iskolát, de Will családját is halálos veszélybe sodorja. Itt az ideje, hogy Will végre szuperhős legyen…

  • Charlotte (Diane Keaton) tökéletes karácsonyról álmodik, és mindent el is követ ennek érdekében. Az idillt semmi nem ronthatja el, még az a tény se, hogy házassága Sammel (John Goodman) romokban, a lányuk, Eleanor (Olivia Wilde) meglehetősen frusztrált, míg fiuk, Hank (Ed Helms) egyedülálló apaként próbál kislánya mellett helytállni. De a többiek se különbek. Húga, a kleptomániás Emma (Marisa Tomei) a börtönbe tart, apja, Bucky (Alan Arkin) pedig karácsonyi ajándékként egy pincérnőt, Rubyt (Amanda Seyfried) viszi haza. Lehet tökéletes az ünnep ennyi tökéletlen emberrel az asztalnál?

  • Maria Altmann (Helen Mirren), az idős zsidó asszony hosszú útra kel, hogy visszaszerezze a nácik által elrabolt családi kincseit, köztük Klimt híres festményét. Tapasztalatlan, de vakmerő fiatal ügyvédjével, Randy Schönberggel (Ryan Reynolds) hosszas küzdelem elé néznek az osztrák elittel és az amerikai legfelsőbb bírósággal szemben. Az út során Mariának a családjához kötődő, súlyos tényekkel is szembe kell néznie.

Legnézettebb videók