Műsorújság
RTL Most

Jennifer Lawrence nem pihen, megvan a következő filmje!

A színésznő naptára egyre telítettebb ahhoz képest, hogy azt mondta, pár évig szeretne visszavonultan kecskéket nevelni. Nemrég jött a hír, hogy egy Oscar-várományos rendezővel dolgozhat együtt egy drámai krimin.

Igen-igen a foglalkoztatott és rendkívül sikeres emberek néha elejtenek olyan mondatokat, hogy most egy időre letennék a lantot és pihennének, teljesen megértjük. De mindannyian tudjuk, hogy ez úgysem lesz így. Jennifer Lawrence is eljátszott ezzel a gondolattal, mégis egyre terebélyesebb a filmes naptára.

A hazánkban forgatott orosz kémnőről szóló Red Sparrow jövő márciusban, míg az X-Men filmek legújabb fejezete, a Dark Phoenix 2018 novemberében érkezik. Úgyhogy a tavaszi és az őszi-téli Lawrence adagunkat már előre kipipálhatjuk.

Most viszont kiderült, hogy egy másik filmet is bevett a munkái közé: ő lesz a főszereplője annak a krimi drámának, amit a Golden Globe és Oscar várományos Luca Guadagnino rendez majd. A Burial Rites című film egy azonos című regényen alapszik, amely az utolsó kivégzésre ítélt nő, Agnes Magnusdottir (Lawrence) utolsó napjait meséli el.

Agnest két férfi meggyilkolásáért ítélték halálra, a történet pedig a bíróságon játszódik majd, miközben végignézzük az érzelmi drámáját és a korábbi gyilkosságait.

Eléggé izgalmas szerepnek tűnik, úgyhogy máris értjük, miért nem tudott nemet mondani rá a színésznő. Ha szerepválasztásait figyeljük, egyre jobban feltűnik, hogy vonzódik a szélsőséges, de erős karakterekhez.

Ráadásul Guadagnino az a rendező, aki a jövő év eleji Golden Globe, sőt az Oscar-gálán is esélyes lehet egy-egy szoborra (valamint Lawrence is), hiszen a kritikusok odáig vannak Call Me By Your Name című filmjéért. Noha eredetileg úgy volt, hogy Lawrence-t ismét Az éhezők viadala első rendezője, Gary Ross irányíthatja majd, Ross csak producerként vesz részt a projektben (Lawrence is, tennénk hozzá).

Valószínű, hogy ezt a mozit csak jövőre forgatják, így legkorábban 2019-ben láthatjuk.

Izgalmas filmeknek nézünk elébe! Melyiket várjátok a legjobban Lawrence-től?
 

Forrás: Variety  

Legnézettebb videók