Műsorújság
RTL Most

Íme, a Star Wars filmek hét legikonikusabb gonosza

Valljuk be, keresve se találna az ember fia jobb filmet arra, hogy negatív karaktereket gyűjtsön. Az egyelőre hét részből álló sorozatnak köszönhetjük ugyanis minden idők legemlékezetesebb gonosztevőit. Mutatjuk kik szerintünk a legelvetemültebbek!

Heten, mint a gonoszok - szól a mondás. Nos nemcsak emiatt esett a választásunk erre a számra, hiszen a Star Wars filmek is hét részt számlálnak. Válogatásunkban pedig a galaxis leghitványabb söpredékétől a Sith-lovagokig, számos kedvencünk helyet kapott.

7. Snoke vezér

Az ébredő Erő leggonoszabb karaktere azért szerepel utolsóként listánkon, mert ha őszinték akarunk lenni, kilóg negatív társai sorából. A gondos CGI munkával megalkotott szereplő kissé hamis elődjeihez képest, kinézete alapján ugyanis inkább illeszkedne egy Marvel-filmbe, mint kedvenc galaxisunk világába. Ettől eltekintve adunk neki egy esélyt, és kíváncsian várjuk, hogy az Uralkodó nyomába tud-e lépni.

6. Boba Fett

Jabba hírhedt fejvadásza bár szinte semmi érdemlegeset nem csinál a történet szempontjából, azonban tipikusan az a negatív szereplő, akiért rajongani lehet. A jedi visszatér-ben sajnos szerencsétlen módon kipurcan, ám előtte számtalanszor mosolyt csal az arcunkra különleges fegyvereivel és vasaló formájú űrhajójával együtt.

5. Jabba

A tatooine-i Al Capone az egyik legmaradandóbb gonosztevő, hiszen neki köszönhető, hogy  Leia-ról szinte teljesen lekerül a ruha. Annyi gonoszság írható a számlájára, hogy öröm nézni, mikor az arany bikiniben feszítő hercegnő megfojtja rabláncaival a hutt szörnyeteget.

4. Tarkin kormányzó

A velejéig gonosz és érzelemmentes Tarkin, bár csak az Egy új reményben szerepel, de ott még Darth Vadert is pórázon rángatja.

3. Kylo Ren

Az ébredő Erő legújabb főgonosza nem éppen egy tipikus negatív figura, ugyanis mintha még vívódna a Fény és a Sötétség között. A 7. rész végén elkövetett gaztette miatt azonban örökké haragudni fogunk rá.

2. Az uralkodó

Elképesztően hatásos kisugárzással bír. Félelmetes, egyenesen sátáni megjelenése örökké belénk égett. Palpatine maga a velejéig romlott gonoszság, aki felépít egy Galaktikus Birodalmat, és mindenkit mesterien manipulál.

1. Darth Vader

Minden idők talán legikonikusabb gonosza. Fekete sisakja, robotszerű légzése, hosszú palástja örökre belevéste magát a filmtörténelembe. Bátran állíthatjuk, hogy a sorozat első hat részének ő a főszereplője, ám nemcsak emiatt érdemelte ki az első helyet. Ő az a negatív karakter, akinek leginkább megismerjük személyiségét és láthatjuk gonosszá válásának pillanatait.

Roger Ebert filmkritikus híres szállóigéje szerint:

„Egy film attól lesz jó, ha jó a gonosztevője”


Egy biztos, a messzi, messzi galaxis gonoszai egytől egyig ikonikus karakterekké váltak.

Ne feledjük, december 15-től már láthatjuk imádott sorozatunk spin off-ját a mozikban. Le ne maradjatok róla!

Legnézettebb videók