Műsorújság
RTL Most

Hihetetlen, mennyi filmnek adott otthont Budapest az elmúlt években!

Csodálatos fővárosunkat nemcsak a nézelődni vágyók kedvelik, hanem a különböző kasszasikerek alkotói is, így nem csoda, hogy nem egyszer esett már a választásuk a történelmi városra, és hogy melyek lehetnek ezek a mozik? Eláruljuk!

Kezdjük talán azzal, hogy valóban rengeteg forgatásnak adott már otthont Budapest, bár nem egészen mindig saját képében, ugyanis gyakran más nagy európai városokat kellett „eljátszania” a fővárosnak.

Mi pedig most megmutatunk néhányat, amit nálunk forgattak az utóbbi időben:

1. Inferno

Tom Hanks harmadik Dan Brown adaptációjával teljesen felkavarta Budapestet, nem egy helyen láthattuk kórházi köntösben rohangálni a felvételek miatt, ahogyan a szerencsésebbek személyesen is találkozhattak vele különböző vendéglátó egységekben. Mivel az Oscar-díjas színész állítólag nagyon barátságos, azok, akik összefutottak vele, biztosan lőhettek egy szelfit is.

2. Z világháború

Nagy volt az érdeklődés a zombis apokalipszis film kapcsán is, hiszen a munkálatok során lefoglalták a kellékként használt fegyvereket, emiatt pedig még tovább tartózkodott hazánkban a stáb, köztük Brad Pitt, aki - az akkor még feleségét - Angelina Jolie-t és népes családját is elhozta magával. Sőt, lehet ismét felénk látogat a most már szingli sztár, ugyanis David Fincher már a történet folytatásán gondolkodik!

3. Szárnyas fejvadász 2 - Blade Runner 2049

Az egyik legjobban várt nálunk forgó film biztosan az utópisztikus történet folytatása, amiben olyan sztárok szerepelnek, mint Harrison Ford és Ryan Gosling, akik szintén bejárták a várost, sőt a forgatások közben még arra is volt idejük, hogy egy jó ügy érdekében felajánlják, hogy egy rajongójuk velük töltsön egy napot és körbe vezessék a forgatási helyszínen.

4. The Coldest City

A még be nem mutatott The Coldest City is Budapesten készült, ennek köszönhetően pedig két kedvenc mutánsuk is itt futott össze! James McAvoy és Hugh Jackman - aki egy reklámfilm forgatásai miatt látogatott el hozzánk - rögtön készített is egy közös szelfit a fővárosunkban, ha már pont mindketten erre jártak. A filmen egyébként McAvoy mellett Charlize Theron dolgozott, akit szintén lencsevégre kaptak nálunk.

5. A kém

 


A tavalyi év egyik legjobb vígjátékának tartott A kém című mozi bizonyos jeleneteit is itt vették fel. Így a vígjátékok királynője Melissa McCarthy, Jude Law és Jason Statham is járt már Budapesten. Úgy tűnik, az A-listás színészek hamarosan akár vissza is térhetnek hozzánk, ugyanis az alkotók már A kém folytatását tervezik.

6. Mentőexpedíció

 


A bestseller regényből készült Ridley Scott film, amit hazánkban forgattak, egy űrhajósról (Matt Damon) szól, aki társai nélkül a Marson ragad, ezért kénytelen a rendelkezésére álló eszközökből és környezetéből összetákolni egy olyan helyet, ahol életben maradhat. Ehhez a sztorihoz járult hozzá Budapest.

7. Herkules

 


Mégis a közelmúltban nálunk forgatott filmek közül az egyik leghíresebb a Dwayne Johnson főszereplésével készült Herkules film, amiben Magyarország Barbija, Palvin Barbi is úgy tűnt, hogy kitüntetett szerepet kap a műkénéi király feleségeként. Ám sajnos csalódnunk kellett, ahogyan több magyar színésznőt és színészt is csupán egy villanás erejéig láthattunk az egyébként igencsak látványos moziban!

A film cselekményét a Trákiában dúló véres polgárháború adja, ugyanis Rhesus, a gonosz hadúr azzal fenyeget, hogy káoszba taszítja a királyságot. A kétségbeesett Cotys király és a lánya, Ergenia (Rebecca Ferguson) a legendás harcoshoz, Herkuleshez (Dwayne Johnson) fordul segítségért. A mitikus hős egy csapat zsoldossal elindul, hogy helyreállítsa a békét, és visszaültesse a törvényes uralkodót a trónra.

Félistenként a földöntúli ereje segíti őt a harcban, azonban nem vetkőzheti le emberségét, amely egész életében kísérti. Útja során emberekkel és szörnyekkel kell megküzdenie.

Szerencsére most te is átélheted a félisten izgalmas kalandjait! Nézd meg a Herkules című filmet vasárnap 18:50-kor az RTL Klub-on!

Valamint ne feledd, hogy a lista itt még nem ér véget, hiszen nemrég kiderült Jamie Dornan is nálunk fog forgatni egy Robin Hood eredettörténetet, ahogyan az a hír járja, hogy Jennifer Lawrence is Budapestre érkezik egy izgalmas kém-film kapcsán!

Képek: tumblr.com

Legnézettebb videók