Műsorújság
RTL Most

Három ok, amiért az X-Men: Apokalipszis nem is olyan rossz, mint állítják!

Túlzás nélkül: a Batman Superman ellen után újabb szuperhősfilm érkezett, amit a kritikusok szétcincáltak. Nem meglepő, hiszen a lassan építkező filmek mindig szélsőséges reakciót váltanak ki az emberekből, de a kilencedik X-Men közel sem olyan rossz, mint a többség hiszi.

Sőt…

Amikor bementünk a legújabb X-Men vetítésére, igazából nem számítottunk semmire, elvárások nélkül, teljes nyugalomban ültünk le a moziteremben – picit hazudok, hiszen kolléganőm már a bejárat előtt hiperventillálni kezdett, de ez nála már megszokott Fassy-reakció. Ezek után szépen befogadtuk a filmet, Luca csak egyszer szorította el a vérkeringésemet idegességében és röviden megemésztve a látottakat: egy korrekt, természetesen nem hibátlan, látványban kifejezetten erős, ámde nagyon lassan építkező X-Ment kaptunk Bryan Singertől.

Azonban a mészárlás, amit a kritikusok nagy része rendezett világszerte, egy picit eltúlzottnak tűnik, főleg egy olyan sokk után, mint amelyen Zack Snyder Batman Superman ellen-je volt. „A világ legrosszabb képregényfilmje” és a „legunottabb színészek” kijelentések ugyanis közel sem fedik le a valóságot.

De nézzük meg részletesebben – spoilermentesen –, hogy miért is lett jó a harmadik/kilencedik X-etap! Mert JÓ lett!


A 2011-ben – az X-Men: Az elsőkkel – elindított második szériához érkezett meg a harmadik rész az Eljövendő múlt napjai után, amelyben a mutánsok őse, minden különleges képességű szereplő apja (Oscar Isaac) ébred fel hosszantartó szundijából, és négy erős mutánst maga mellé állítva újra el akarja hozni az Apokalipszist, hogy visszatérítse a világot a helytelen istenek követésétől.

Ez az alap sztori, azonban a második trilógia szempontjából sokkal hangsúlyosabb a már megismert, illetve az újonnan behozott karakterek bemutatása. Így találkozhatunk a még zöldfülűnek számító Jeannel, Scottal, Ciklonnal és Árnyékkal, akiket az eredeti filmekből már ismerhetünk, csak egy picit más minőségben.

Nézzük, miért működik jól az Apokalipszis:

Ez a film teljes mértékben az újaknak rendelte alá önnön cselekményét és az időgazdálkodását is. Rengeteg friss arc tobzódik a vásznon, azonban a finoman kezelt sztori egyáltalán nem érezteti velünk, hogy sok lenne.

Ennyi szereplővel megspékelve is egy jól követhető film tud maradni, ami tegyük hozzá: nagy szó – a Csodálatos Pókember második részében például három főgonoszt sem tudtak ügyesen mozgatni a történeten belül.

 


Itt azonban mindenki ügyesen kifarigcsált időbeosztás szerint mutatkozhat be. A fiatal srácokat pedig rendkívül jól castingolták, hiszen mindannyian visszaadták a jól ismert karakterek alap jellegzetességeit, beszéljünk akár a tini Jeant alakító Sophie Turnerről, a Scottot játszó Tye Sheridanről vagy éppen a Kurt Wagnerként bekékült Kodi-Smit McPhee-ről.

Az újak mellett a jól ismert hősöket sem hanyagolják el, sőt!

Michael Fassbender Magnetója még sosem volt ennyire emberi: a karakter egy újabb, mélyebb rétegét nyitották meg előttünk az alkotók, a színész pedig fürdőzött a szerepben. Igazából a filmet nevezhetnénk akár a Fassbender-könnyek ömlesztő tégelyének is, az érzelmek ugyanis tényleg erőteljes hangsúlyt kaptak ebben a részben.

És nemcsak Erik, de Charles Xavier is (James McAvoy) az érzelmesebb oldaláról mutatkozott be. Egyrészt próbálták közelebb hozni hozzánk a humoros közbevágásaival, majd a film egyik kulcsjelentében egy Harry Potter és a Főnix rendje erejű jelenettel végleg kicsinálták a már amúgy is szipogó újságírókat. Illetve a tini mutánsok bemutatásával párhuzamosan egyre hangsúlyosabbá válik a kérdéskör, hogy Xavier megmarad az eredeti békés, iskolát vezetek terveinél, vagy beadja a derekát a harcos X-Menek kiképzésének.

Akit pedig kifejezetten vártunk minden egyes jelenetben, az Evan Peters Higanyszála. Ennyire jól eltalált karaktert már régen láthattunk, ráadásul Az eljövendő múlt napjaiban eltolt futós jelentét is sikerült a négyzetre emelnie az alkotóknak.


A látványvilág és a szereplők még sosem voltak ennyire gyönyörűek!

Az, hogy a számítógépes technikával mennyire hihetetlen képeket képesek megvalósítani az effekt bubusok, már jó ideje evidencia, azonban még így is akadnak olyan képsorok, melyektől elakad az ember szava. És nemcsak a tájképek, a pusztítás és maga az Apokalipszis ennyire lenyűgöző, de maguk a színészek is. Nem győztünk ámulni rajta, hogy például Jennifer Lawrence mennyire csodálatosan néz ki ebben a filmben – női szemmel is! Mellesleg ő az egyetlen a kiemelt karakterek közül, akit viszonylag a háttérbe állítottak, sok újat nem tudhatunk meg róla, azonban ezzel nincs is gond, hiszen az elmúlt két részben a lelki dilemmái és gondolatvilága állandóan a középpontban voltak.


A vége előtt pedig nézzük, hogy mik azok a részletek, melyek picit tényleg fintorgásra adhatnak okot!

A korábban már említett, visszafogott történetvezetés egyeseknek biztosan nem tetszik majd, hiszen a lassan építkező filmek hajlamosak rá, hogy beuntassák a nézőket. Mi persze a karakterek mozgatása miatt teljesen elvesztünk a nyugodtan csordogáló folyamban, de azt már most előre vetítjük: lehet, hogy ti máshogy lesztek vele!

Ami viszont ennél jobban szemet szúr, hogy miközben a pozitív hősöket igyekeznek minél jobban megalapozni – főleg az újakat, hiszen a Fassy-McAvoy-Lawrence era lecsengése után, be kell indítani a következő szériát is –, a negatív alakok harmatgyengék maradnak. Legalábbis, ami a motivációikat és belső értékrendjüket illetően. És ezért nagyon kár, hiszen ami a képességeiket illető, nagyon izgalmas szereplőkről beszélünk: Angyal, Pszichó és Ciklon is érthetetlenül elhanyagoltak.

 


És akkor a legnagyobb fájdalom: Oscar Isaac! Nem a színészi zsenialitása – hiszen az vitathatatlan –, hanem a maszkmesterek elborulása. Hogy gondolhatták komolyan ezt a szerelést? Végtelenül kizökkentő a tény, hogy ahelyett, hogy remegnénk tőle, inkább azzal vagyunk elfoglalva, hogy milyen tus- és festékvonalak húzódnak az arcán. Az ember arra is képes lett volna, hogy pőre arccal ránk hozza a frászt, ezzel a cicomával csak elrejtették a valódi értékeit.

Összességében nézve tehát az X-Men: Apokalipszis közel sem a legrosszabb X-film. A vontatottnak tűnő cselekmény egy igazán élvezetes ismerkedés inkább, amely végre eléri, hogy egy filmben követhető legyen a karakterek cikázása. A nagy szuperhősfilm túltengésben ez kifejezetten megnyugtató élmény, mintsem csalódás!

Képek: InterCom

Legnézettebb videók