Mert ez az a folytatás, amire mindenképpen érdemes időt, energiát és jókedvet áldozni. Kételkedsz? Nem kell! Amennyire nem vártuk, hogy az első rész az egyik titkos kedvencünk lesz, annyira lepett meg minket a második rész ötletessége.

Elmondjuk, miért is kell megnézned a Szemfényvesztők 2-t!

A folytatások esetében az első kérdés, amit mindig fontolgatni kezd az ember, hogy vajon jobb-e, mint az elődje? Ezen most is elmerengtünk és rá kellett jönnünk, hogy nem lehet megítélni a dolgot. Ennek pedig pofon egyszerű oka van. Az elsőt elvárások nélkül és úgy néztük meg, hogy nem számítottunk semmilyen hihetetlen fordulatra vagy csavarra. Ehhez képest a másodikra már úgy ültünk be, hogy ha nem hozzák az előző befejezésének a szintjét és nem villantanak olyan látványos és fondorlatos jeleneteket, mint korábban, akkor semmit sem érnek.

Ugye? A mostani rész eleve vesztes helyzetből indult, mert szigorúbban álltunk hozzá, mint az elődjéhez. Két külön mércével mértük a kettőt, úgyhogy több mint lehetetlen megmondani, hogy melyiket szerettük jobban. Mindkettőt bírtuk. Pont.

Annyi azonban biztos, hogy a folytatás egyáltalán nem okozott csalódást. Sőt, elérte, hogy két órára teljesen elfelejtsük az őrült hétköznapok hülyeségeit, és csak azzal foglalkozzunk, hogy a Lovasok kábítanak bennünket.

Elmondjuk, miért is kell megnézned a Szemfényvesztők 2-t!
A Szemfényvesztők-filmeket alapvetően két dolog teszi igazán szerethetővé és fantasztikussá: az egyik a látványos és okos trükkök, valamint azok megvalósítása, a másik pedig a szereplők közötti kémia. Valójában olyanok ezek a filmek, mint a bűvész világba ültetett Ocean-sorozat, csak a markáns férfi arcok helyett, egy sokkal izgalmasabb csapattal sikerült elérniük ugyanazt a hatást.

A történet újfent a Lovasok Robin Hood-voltán alapszik, azonban ahelyett, hogy ők szívatnák meg a pénzes pacákokat, most egy apró fordulat adódik a tervükben, és elrabolják őket. Ekkor jön a képbe Daniel Radcliffe kismacsó, lakkcipős figurája, aki picit Jesse Eisenberg Lex Luthorjára emlékeztetve próbálja meg irányítani a csapatot.

A szereplőgárdán persze eszközöltek némi változtatást, hiszen Isla Fishert Lizzy Caplan váltotta a női részlegen. És milyen jó, hogy ezt meglépték a készítők! Mindaz, ami Fisher nem lehetett az első részben, hatványozottan született újjá Caplan karakterében, Lunában. Egy bolondos, folyton beszélő, kifejezetten látványos trükkökkel játszadozó Lovas jelölt, aki teljesen új atmoszférát teremtett a már jól ismert szereplők között. Ő az a nő, akivel az összes filmes klisét kifigurázzák, ami egy pillanatra is arra utalna, hogy a hölgyek csak csinos kellékek lehetnek.

Elmondjuk, miért is kell megnézned a Szemfényvesztők 2-t!
Mellette persze megkapjuk a lassan klasszikus férfi-négyest Mark Ruffalo, Woody Harrelson, Jesse Eisenberg és Dave Franco személyében. Szerencsére Jon M. Chu, rendező képes volt arra, amire a legfrissebb képregényfilmek sem: arányosan emelte ki főszereplőit. Ebben a részben végre mindenki egyenlő hangsúlyt kap, mindegyik karakter sajátos jegyekkel, humorral, trükkökkel léphetett fel a mozivászon porondjára.

Eisenberg hozza az egocentrikus Daniel Atlast, Woody Harrelson sokoldalú humora most már több téren is kiteljesedhetett – meghaladva ezzel Merritt McKinney-t –, Mark Ruffalo pedig végre az első felvonás nagy csavarja után, mélységet is adhatott a megtépázott lelkű FBI-ügynök és titkon Lovas Dylan Rhodes-hoz. Aminek pedig kifejezetten örültünk, hogy Dave Franco Jack Wildere végre több lehetett egy egyszerű kártyazsonglőr suhancnál, és a háttérből nemcsak karaktere, de ő maga is kiléphetett.

Tehát a szereplők mélyültek, a dinamika felfrissült, a humor pedig újabb réteget kapva most is sziporkázó volt. Viszont itt nem beszélhetünk humorheroldokról, mivel demokrácia és egyenlőség honolt: mindenki adagolta a maga kis őrültségeit. És pont azért is működött, mert ezzel nem egyetlen fajta poén-vonalat erőltettek a nézőkre – mint például a Rendes fickókban.

Elmondjuk, miért is kell megnézned a Szemfényvesztők 2-t!
Ezek után már csak a fondorlatos cselekményvezetés, valamint a felvonultatott bűvésztrükkök kreativitása volt a kérdés. Képesek voltak olyan maradandó élményt okozni, mint korábban – akaratlanul is hasonlítgatunk, látjátok?

Mindenkit megnyugtatunk: nem egyszer kaptunk a székhez vagy rándultunk össze ijedtünkben vagy meglepetésünkben látva az újabb illúziókat. A történet maga pedig szerencsére elkerülte a kiszámíthatóságot, így ide-oda pattogtatva a nézők véleményét, sokszor tudtak tévútra vezetni minket – fogadásokat is kötöttünk közben, hogy kinek az ötlete jön majd be a végére: úgyhogy volt izgalom bőven.

Reményeink szerint a Szemfényvesztők második része is behozza a tőle várt sikereket, és a jövőben még több ilyen filmet láthatunk majd a mozikban!

Képek: Freeman Film, Tumblr