Műsorújság
RTL Most

Együtt moziznál Emma Stone-nal? Segítünk!

A színésznő megosztotta filmes múltját a rajongóival, így most már mindenki megtudhatja, mi a kedvenc filmje, monológja, sőt azt is, mi sarkallta arra, hogy színésznő legyen!

Emma Stone legutóbb azzal vett le minket a lábunkról, hogy a Broadway-s debütálását követően – ahol a Cabaret főszereplője volt –, most a nagyvásznon is bebizonyíthatja, hogy énekelni is tud: musicalben szerepel majd. Decemberben ugyanis érkezik legújabb filmje (Kaliforniai álom), amit a Whiplash rendezője, Damien Chazelle jegyez, és amiben ismét Ryan Gosling a partnere.

Most egy romantikus, daloló Audrey Hepburn életérzésű lány bőrébe bújik, aki menthetetlenül beleszeret egy jazz zongoristába. Azonban karrierje során már rengeteg műfajban bizonyította, hogy végtelenül tehetséges. Persze, felmerül a kérdés: mégis miért választotta pont ezt a hivatást?

Emma filmekkel mesélte el a múltját az Entertainment Weekly-ben.

A film, ami miatt színésznő akartam lenni:

„A Repülők, vonatok és autók című filmben van egy jelenet, ahol Steve Martin kiosztja John Candy-t, hogy túl sokat beszél. Itt a hisztérikus nevetéstől egészen az összetört szívig jut el az ember egyetlen jeleneten belül. Azt hiszem, ez volt az első alkalom, amikor rájöttem, hogy ez lehetséges.”

Az első film, amit életemben megnéztem:

„Ez apukám kedvence. A nevetés az, ami igazán szimbolizálja nekem a szeretetet, pont azért, mert A pacák című filmet mindig apával néztem. Részben emiatt is szeretek vígjátékokban szerepelni.”

Az első felnőtteknek szánt dráma, amit láttam:

„A remény rabjai. Apa mutatta meg nekem 7 vagy 8 éves koromban. Szerencsére a szüleim nem igazán foglalkoztak a korhatárokkal. És még így se lett belőlem sorozatgyilkos. Vicces, ahogy a szüleink meghatározzák az ízlésünket.”

A legfélelmetesebb film, amit láttam:

„Az ördögűző. Gyerekként láttam és hetekig nem aludtam utána. Aztán még azt is megtudtam, hogy igaz történeten alapszik, kirázott a hideg tőle. Életem legfélelmetesebb filmje. A pszichológiai része borított ki a legjobban.”

Az első filmsztár, akibe beleszerettem:

„Leonardo DiCaprio a Titanicban. Milliószor láttam azt a filmet. Igazából nem, hétszer láttam moziban. A 23 éves Leóba zúgtam bele, és van egy furcsa mániám az emberek szájával kapcsolatban. Ő pedig mindig csinál valamit a szájával, amikor beszél: a bal széle ilyenkor egy kicsit lefelé tart. Imádom. Teljesen megvett ezzel.”

Egy jelenet a saját filmjeimből, ami megnevettet:

„Az a rész az Őrült, dilis szerelemből, amikor Ryan Goslinggal megismerjük egymást. Az egész improvizáció volt, úgyhogy a dolgok többsége, amikről akkor beszélgettünk, igaz. Például amikor arról mesél, hogy miket rendelt a neten, vagy amikor rávesz, hogy utánozzam Lauren Bacall-t. A történet, amikor 8 évesen megnyertem egy helyesírás versenyt, az apukám pedig elsírta magát. Minden igaz volt. Csak szórakoztunk, ezért mindig jót nevetek azokon a jeleneteken.”

Filmes kosztüm, amit bármikor viselnék:

„Annie Hall ikonikus kosztümje, a nyakkendővel és a mellénnyel. Pár éve be is öltöztem Annie-nek Halloweenkor. Minden nap úgy öltözködnék, annyira király volt.

Az utolsó film, amit megvettem:

„A Piaf volt, amit legalább ötször láttam már. Félévente mindig megnézem egyszer. Szerintem Marion Cotillard a generációja legjobb színésznője.”

A film, amit mindig megnézek a tévében:

„A Holiday-t legalább 12-szer megnéztem már. Nancy Meyers, Cameron Diaz, Jude Law. Akármikor adják, nézem. Hadd mondjak el valamit Nancy Meyers-ről: ő az én menedékem. Minden filmjét szeretem.”

A musical, aminek minden szövegét tudom:

„Grease. Szeretem a Grease című számot belőle, ami az eredeti musical-ben nem is szerepelt. Én vagyok Rizzo.”

A film, amiből mindig idézek:

„Jelenleg ez a Koszorúslányok. Ó, és egy egész monológ a Repülők, vonatok és autók-ból, aminek anyukám nem örült, mivel végig káromkodnak benne.”

Az utolsó film, amin elsírtam magam:

„Folyton bőgök. A Holdfény királyság miatt sírtam utoljára, amikor a tengerparton vannak és először csókolóznak. Imádom azt a kisfiút. Összetörte a szívemet.”

A film, amit mindig másoknak ajánlgatok:

„Látnotok kell a Nagyvárosi fényeket. Az a kedvenc filmem. Az utolsó öt perc megváltoztatja az életedet. Az enyémet felforgatta. Ráeszméltem, hogy honnan ered minden romkom – amit mindenki el akar érni. Legromantikusabb, érzékenyebb… ha túl sokat gondolok rá, elsírom magam.”

Forrás: Entertainment Weekly
Képek: Tumblr

Hasonló videók

  • A megcsalás szabályai: Ha állandó kapcsolatod van, és valaki mással szexelsz. Nem minősül megcsalásnak, ha különböző az irányítószámotok. Nem minősül megcsalásnak, ha annyira be vagy állva, hogy nem is emlékszel rá, mert ha nem emlékszel rá, akkor igazából nem is történt meg. Nem minősül megcsalásnak, ha egyszerre két emberrel csinálod, mert érvénytelenítik egymást. De tutira megcsalásnak minősül, ha felveszed videóra és valaki véletlenül postázza a kazettát a csajodnak. Legnagyobb rémületére egy az egyben ez történt Josh-sal (Breckin Meyer) is. Josh ugyanis videóra vette egy röpke pásztoróráját, amit véletlenül élete szerelmének címezve adott postára. Valahogy utol kell érni a bűnjelet, mielőtt mindent végleg elront...

  • Az éjszakai munkából hazatérő Jillt (Amanda Seyfried) döbbenetes hír fogadja: testvérét, Mollyt (Emily Wickersham) elrabolták. Jillt egy évvel korábban szintén elrabolták, de megmenekült. A lány meggyőződése, hogy ugyanannak a sorozatgyilkosnak a fogságába került Molly is. A rendőrség őrültnek tartja a lányt, ezért nem akarnak segíteni neki. Jill érzi, hogy Mollyt megöli az elrablója, ezért maga indul a gyilkos nyomába, hogy megmentse testvérét.

  • Az angol miniszterelnök rejtélyes körülmények között meghal, és temetése kötelező minden nyugati vezető számára. De ami a világ legjobban őrzött eseményének indul, kiderül, hogy egy jól tervezett halálos támadás a világ legbefolyásosabb emberei ellen, hogy elpusztítsák az angol főváros összes nevezetességét. Csak három ember tudja megállítani ezt: az Egyesült Államok elnöke, Mike Banning (Gerard Butler), a titkosszolgálat vezetője és Benjamin Asher (Aaron Eckhart) angol ügynök, aki jogosan nem bízik senkiben.

  • Kate (Sandra Bullock) a munkája miatt megválik a gyönyörű tóparti házától. A postaládában üzenetet hagy a következő lakónak. Alex (Keanu Reeves), az építész megdöbbenve egy elhanyagolt házat talál. Előveszi Kate levelét és válaszol rá. Kiderül, hogy Alex és Kate nem egy idősíkban, hanem kétévnyi távolságban élnek egymástól. Levelezni kezdenek és egy nap úgy döntenek, hogy megpróbálnak találkozni.

  • Parapolis (Luciano Catenacci), a hírhedt görög tartja a markában Miami kaszinóit és fogadóirodáit. O'Connor admirális (Woody Woodbury) megelégeli a dolgot és hadat üzen az alvilágnak. Johnny Firpo hadnagyot (Terence Hill) bízza meg az akció lebonyolításával. Féltestvére, Charlie (Bud Spencer) régen szerencsejátékosként kereste a kenyerét, most betanítja a kártyatrükkökre testvérét is, így a két fivér együtt indul harcba a maffia ellen a kaszinóban.

  • Javában dúl a második világháború. A lelkes és mindenre elszánt ifjú, Steve Rogers (Chris Evans) is jelentkezik a hadseregbe, ám a gyenge fizikuma miatt eltanácsolják. Ezért örömmel jelentkezik a titkos katonai kísérleti programba, melynek keretében szuper katonát csinálnak belőle. Az izomkolosszussá fejlődött Amerika Kapitány feladata megállítani a nácik titkos tudományos részlegét, a Hydrát, melyet a világuralmi törekvéseket dédelgető, rettegett Vörös Koponya (Hugo Weaving) vezet.

  • Wilbur Walsh (Bud Spencer) és Matt Kirby (Terence Hill) a kikötőben bóklászva próbálnak munkát szerezni. Ám a furcsa párosnak nincs nagy szerencséje, munka helyett néhány helyi gengszter és pár autó szétpüfölésével kell vigasztalódniuk. Ezért úgy döntenek, hogy kirabolnak egy szupermarketet, de az akció balul sül el. A bolt hátsó bejárata helyett a helyi rendőrőrs ajtaján robbannak be. Hogy elkerüljék a letartóztatást, beállnak rendőrnek. A törvény jó oldalán állva sem hazudtolják meg önmagukat, aktuális pofonzáporaik között nyomozni kezdenek egy kínai titokzatos halála után, és miközben a szálakat gombolyítják, előszeretettel teszik helyre a környékbeli rossz fiúk állkapcsát és más, ütésre zsibbadó testrészeit is.

  • Will Strongholddal (Michael Angarano) szemben nagyok az elvárások. Szülei, Steve (Kurt Russell) és Josie (Kelly Preston) a világ legnépszerűbb és legbátrabb szuperhősei. Nem csoda, ha a szuperhős-csemeték sulijában mindenki nagy várakozással tekint az érkezése elé. A srác azonban csalódást okoz. Még egyetlen szuper képessége sem fejlődött ki. Egyik nap azonban felbukkan a főgonosz, aki nemcsak barátait és az iskolát, de Will családját is halálos veszélybe sodorja. Itt az ideje, hogy Will végre szuperhős legyen…

  • Charlotte (Diane Keaton) tökéletes karácsonyról álmodik, és mindent el is követ ennek érdekében. Az idillt semmi nem ronthatja el, még az a tény se, hogy házassága Sammel (John Goodman) romokban, a lányuk, Eleanor (Olivia Wilde) meglehetősen frusztrált, míg fiuk, Hank (Ed Helms) egyedülálló apaként próbál kislánya mellett helytállni. De a többiek se különbek. Húga, a kleptomániás Emma (Marisa Tomei) a börtönbe tart, apja, Bucky (Alan Arkin) pedig karácsonyi ajándékként egy pincérnőt, Rubyt (Amanda Seyfried) viszi haza. Lehet tökéletes az ünnep ennyi tökéletlen emberrel az asztalnál?

  • Maria Altmann (Helen Mirren), az idős zsidó asszony hosszú útra kel, hogy visszaszerezze a nácik által elrabolt családi kincseit, köztük Klimt híres festményét. Tapasztalatlan, de vakmerő fiatal ügyvédjével, Randy Schönberggel (Ryan Reynolds) hosszas küzdelem elé néznek az osztrák elittel és az amerikai legfelsőbb bírósággal szemben. Az út során Mariának a családjához kötődő, súlyos tényekkel is szembe kell néznie.

Legnézettebb videók