Műsorújság
RTL Most

Egyre közelebb kerülünk a Flash-filmhez!

Múltkor egy lehetséges Zöld íjász moziról elmélkedtünk, most egy újabb DC hős van porondon: Barry Allen története a kezdeti döcögés után végre sínre léphet. Lássuk, mit tudunk eddig!

Ugyebár a DC is megkezdte szuperhős univerzumának kiépítését, amit a Batman Supermen ellennel, valamint az augusztusban érkező Suicide Squaddal akartak még inkább beindítani. És közben már javában zajlik a Justice League-filmek forgatása is, amelyben egyszerre több híres DC karakterrel is találkozhatunk majd.

Többek között a világ leggyorsabbjával, Flash-sel is, akit a mozi változatban – sajnos – Ezra Miller alakít majd. Szokás szerint a kiemelt karakterek külön filmet is kapnak idővel, így van ezzel a vörös gyorshajtó is, azonban egy ideig leálltak az előkészületek a projekt körül, miután Seth Grahame-Smith visszalépett a rendezéstől – kreatív ellentétekre hivatkozva. Így viszont kormányos nélkül maradt Flash története. Egészen idáig.


A stúdiónak sikerült megegyezniük Rick Famuyiwával – ő nem igazán rendezett még hazánkban is felkapott alkotást, és eleve kisebb filmek fűződtek eddig a nevéhez, úgyhogy kíváncsian várjuk, mit hoz ki a forgatókönyvből és a színészekből. Állítólag Famuyiwa olyan koncepcióval állt elő, ami nemcsak a fiatalabb nézőket csalogathatja be jobban, de a már meglévő forgatókönyvhöz is jól illeszkedik.

A történet Allen-ről szól majd, aki azután jutott szupererőhöz, hogy belecsapott egy villám. Eddig csupán Ezra Millerről tudunk, hogy leszerződött a filmre, akinek ez a harmadik megjelenése lesz Flash bőrében – a Batman Superman ellen, valamint az első Justice League film után.

 


A produkció jelenleg még bőszen a meghallgatások fázisában van: gőzerővel keresik Iris West és Eobard Thawne megszemélyesítőit. Úgyhogy még csak a főszereplőket castingolják. Ellentétben az Acélemberrel és a Csodanővel, Flash önálló debütálása nem eredettörténet lesz, úgyhogy valószínűleg majd a Justice League első részében építik fel a rajongók körében már jól ismert hőst.

Nekünk azért nagyon fog hiányozni Grant Gustin és Tom Cavanagh!

Forrás: CinemaBlend
Képek: Tumblr

Legnézettebb videók