Műsorújság
RTL Most

Egymással verseng Emma Stone és Alicia Vikander

Mindkét színésznő ugyanarra a szerepre pályázik, pontosabban ugyanazt az ikonikus személyt alakítják majd, persze csak akkor, ha valamelyikük filmje zöld utat kap. Vajon melyik lesz az?

A gyilkosságok királynője, Agatha Christie 1976 óta nincs közöttünk, mégis a mai napig könyvek millióit adják el a nevével, tavaly egy sikeres tévésorozat is készült róla, sőt, Kenneth Branagh – akinek többek között a Thor 1-et köszönhetjük – éppen a Gyilkosság az Orient Expressen remake-jét forgatja.

Az írónő tehát a mai napig igazi kincses bánya, ami a filmek és a sorozatok világát illeti. Ezért sem annyira meglepő, hogy két stúdió is arra pályázik, hogy megfilmesítse az életét. A vicc az, hogy egyszerre ugrottak rá a dologra, ráadásul teljesen más koncepciókkal.


 A Sony részéről egy viszonylag tradicionálisabb életrajzi filmet – „Agatha Christie” címen – kapnánk, melynek a főszerepére Alicia Vikandert szemelték ki. Ebben a felfogásban az írónőt karakán feministaként mutatnák be, akinek az útját Artur Conan Doyle-t és Winston Churchill-t is keresztezi.

Mindeközben a Paramount egy sokkal akciódúsabb filmet – „Agatha” – tervez. A főszerepre pedig Emma Stone-t akarják. Ebben a feldolgozásban az élete egyik misztikus időszakára koncentrálnának: a 11 napos eltűnésére 1929-ben. Stone az eredeti tervek szerint újra együtt dolgozhatott volna a Könnyű nőcske rendezőjével, Will Gluck-kal, azonban egy ideje nem említették, hogy Gluck-nak még mindig köze lenne-e a projekthez.


A fordulat azonban csak most jön: Agatha Christie örököseinek minden ehhez hasonló tervre rá kell bólintania, nélkülük egyik film sem valósulhat meg. A kérdés az: melyiket választják? Vagy esetleg mindkettőnek zöld utat adnak?

Vikandert legközelebb a The Light Between Oceans című filmben láthatjuk, amelynek a forgatásán egymásba szerettek Michael Fassbenderrel. Stone pedig újra Ryan Goslinggal romantikázik, ráadásul egy nagyon izgalmasnak tűnő musicalben, amit a Whiplash rendezője jegyez majd.

Ti melyikre szavaznátok?

Forrás: The Playlist
Képek: Tumblr

Legnézettebb videók