Miután a 2015-ös Jurassic World nagyon jól teljesített a mozi kasszáknál, nem igazán volt kérdés, hogy egy újabb részt is kapunk majd a jövőben. A tűsarkúban futás királynője pedig még a rajongóknál is jobban várja a folytatást.

Bryce Dallas Howard teljesen rápörgött a következő Jurassic Parkra!

A Chris Pratt főszereplésével készült film 1,6 milliárd dollárt kaszált világszerte a dinós nosztalgiával. Nem csodálkozunk, mi is rákattantunk a sztorira, hiszen ki ne élné át újra a gyerekkor egyik legnagyobb élményét, ráadásul napjaink egyik legfelkapottabb színészével?

Persze, a végeredménnyel volt bőven probléma, valójában Pratt karaktere vitte el a hátán az egész filmet, de ez a döcögés nem igazán számít, ha a bevételekről van szó. És mindig arról van szó. Így kapunk még egyet, reménykedjünk, hogy jobban sül el.

A rendezői székbe most új munkásember érkezik, a 2012-es A lehetetlen rendezője, J.A. Bayona. Azonban a World rendezőjétől, Colin Trevorrow-tól sem kell elbúcsúznunk, hiszen a forgatókönyv megírásában ő is részt vesz.
Bryce Dallas Howard teljesen rápörgött a következő Jurassic Parkra!
A tervek szerint 2017 elején már megkezdhetik a forgatásokat, és egy 2018. júniusi premierrel már a nagyközönség elé is dobhatják.

Trevorrow pedig nem igazán fog pihenni mostanában: a „Jurassic World 2” forgatókönyvén túl jelenleg a kilencedik Star Wars szövegén is zsonglőrködik – állandó társával, David Conolly-val –, amit ő is fog vezényelni a forgatásokon.

Bryce Dallas Howard teljesen rápörgött a következő Jurassic Parkra!
 


A 2015-ös film főszereplőnője, Bryce Dallas Howard pedig már tűkön ül, hogy mindent megtudjon a következő moziról, és állítása szerint mindennap üzenetekkel zaklatja Trevorrowot, hogy hol tart éppen, miket ír, mire számíthat:

„Nem hiszem el, hogy még egy év van hátra! Mindenki úgy van vele, hogy hamar elmegy ez az idő, de én nem bírom kivárni. Nagyon izgatott vagyok, hogy újra ezen dolgozzak, és ismét összehozzuk a kis családot!” – nyilatkozta a színésznő.

Bryce Dallas Howard teljesen rápörgött a következő Jurassic Parkra!
Forrás: The Hollywood Reporter
Képek: Tumblr