Műsorújság
RTL Most

Bővül a Sherlock Holmes család!

Nem, kivételesen nem egy újabb filmuniverzumról van szó, hanem egy különálló moziról, amiben nem más, mint Sherlock Holmes húga lép majd testvére nyomdokaiba. Ráadásul egy igazi világsztár alakítja majd a gyerekdetektívet!

Láttuk már sorozatban, filmben, fiatalon és idősen a híres detektívet Sherlock Holmest, úgyhogy itt az ideje, hogy átadja a stafétát. Ez pedig a közeljövőben meg is történik, ugyanis film készül a „The Enola Holmes Mysteries” young-adult könyvsorozat alapján!

A regényekben Sherlock Holmes húgának, a 14 éves Enolának a kalandjait követhették végig az olvasók 2006 és 2010 között, összesen hat köteten keresztül. A regényfolyam cselekménye szerint Enola, Mycroft és Sherlock édesanyja egyik napról a másikra eltűnik, a két idősebb fivér pedig ragaszkodik ahhoz, hogy húguk folytassa a tanulmányait. Enola azonban nem marad tétlen, és elszökik Londonba, hogy ő maga derítse ki, hova tűnt Holmes mama. Eközben persze nemcsak édesanyján segít nyomozótudományával, hanem számtalan más bajba jutott emberen is – köztük magán a híres Dr. John Watsonon – is segít, miközben testvérei mindent megtesznek, hogy rátaláljanak elszökött kishúgukra.

A projekt a Legendary Pictures égisze alatt valósulhat majd meg, a főszerepet pedig nem más játssza, mint a Stranger Things című sorozattal világhírűvé vált Millie Bobby Brown! Brown jövőhónapban tölti be 14. születésnapját, szóval korban pont illik rá a szerep, tehetségéhez pedig semmi kétség nem fér, úgyhogy izgatottan várjuk, miként teljesít majd fiatal detektívként!

A film készítőiről, vagy arról, hogy mennyiben követi majd a regények sztoriját a forgatókönyv, még semmit sem tudni, de biztos, hogy a közeljövőben hallani fogunk még az Enola Holmes moziról.

Legnézettebb videók