Nagy volt a várakozás a DC anti-hős mozijával kapcsolatban, a korrekt jegybevételek ellenére azonban rengeteg kritika érte a filmet. David Ayer akkoriban kiállt a munkája mellett, most viszont bevallotta, hogy nagyot hibázott!

Az Öngyilkos osztag rendezője megbánta bűneit!

A DC eddig nem igazán tudott olyan szuperhős filmet felmutatni, amivel képes lett volna lepipálni a Marvel univerzumot. Christian Bale és Christopher Nolan Batman-filmjei óta még nem sikerült semmi lehengerlőt alkotniuk. Az Öngyilkos osztaggal viszont úgy tűnt, hogy megindulnak egy új irányba!

Az előzetes és a soundtrack egy igazán pezsgő atmoszférát sejtetett, a felvonultatott karakterek és az őket megformáló színészek pedig baromi ígéretesnek tűntek. Legfőképpen Margot Robbie Harley Quinn-je és Jared Leto Jokere.

Ámde, még a film megjelenése előtt elkezdett mindenki parázni, hiszen kiderült: rengeteg utómunkán, utóforgatáson és megannyi vágáson esett át az alapanyag. Úgy tűnt: a készítők nem igazán tudják mit is akarnak. Valószínűnek tűnt, hogy a komor hangulatú tipikus DC alapanyagot megpróbálják vicces-fekete humorosra venni, látva a Deadpool sikereit.

Ez azonban nem jött össze! A kész filmen sokan felháborodtak. A történet nem állt össze, a karakterek felszínesek voltak, és ráadásul a legjobb muníciójukat (Harley és Joker) egyáltalán nem használták ki!

Az Öngyilkos osztag rendezője megbánta bűneit!
 


David Ayer, akkoriban védekezett és azt mondogatta: „Imádom a filmet és hiszek benne… A fanoknak készítettem, életem legjobb élménye!”

Hónapok távlatából visszatekintve azonban sok minden változott, és a rendező bevallotta, hogy sok hibát vétett az Öngyilkos osztag készítésekor. Mi volt ezek közül a legnagyobb? Joker!

„Bárcsak lenne egy időgépem! Jokert tenném a főgonosszá és sokkal alaposabb történetet írnék.”


„El kell fogadnom a jót és a rosszat is, és tanulni belőlük. Imádok filmeket készíteni és imádom a DC-t. Kibuktam a középiskolából és régebben házakat festettem, hogy megélhessek, úgyhogy szerencsés vagyok, hogy most a rendezés a munkám. Viszont legközelebb olyan történetet kell adnom a karaktereknek, amiket igazán megérdemelnek. Komolyan mondom. (És nem, nincs a filmnek egy másik változata, ami tele lenne eddig rejtegett Joker-jelenetekkel).”

A nagy megvilágosodás és vallomás pedig talán egy kis reményt adhat, hiszen Ayer felel a következő nagy DC várományosért is: a Gotham City Sirens-ért, amiben a csajoké lesz a főszerep, élükön Harley Quinnel.

Kíváncsi vagy a teljes nyilatkozatára? Itt meglesheted!

Az Öngyilkos osztag rendezője megbánta bűneit!
 


Képek: InterCom