A galaxis őrzői filmek rendezőjét a hétvégén rúgta ki a Disney, miután 10 évvel ezelőtti, ízléstelen posztjai kerültek újra elő.

A fél sztárvilág James Gunn mellett áll

Hétvégén hidegzuhanyként ért mindenkit a hír, miszerint az A galaxis őrzői mozik rendezője és írója, James Gunn ki lett rúgva a Disney-től – és ezzel a harmadik őrzők film rendezése alól is „felmentették” –, miután Mike Czernowich politikai aktivista és médiaszemélyiség előásta és közzétette Gunn 10 évvel ezelőtti tweetjeit.

A posztokban Gunn olyan témákkal viccelődött, mint a pedofília és a nemi erőszak. A rendező nem sokkal a hír megjelenése után felfüggesztette Twitter fiókját, egy szöveges posztban pedig bocsánatot kért és teljes felelősséget vállalt a kiírásaiért. A történéseket azzal magyarázta, hogy tíz évvel ezelőtt, még azzal próbált érvényesülni, hogy provokatív, sokszor ízléstelen dolgokkal viccelődött, kiemelte viszont, hogy az ilyen jellegű megszólalások nem tükrözik azt a személyt, akivé azóta vált és bocsánatot kér mindenkitől. Mindezek mellett teljesen megérti és egyetért a Disney üzleti döntésével, miszerint elbocsájtják őt.

A történések azonban csak ezután indultak be igazán, ugyanis a rajongók és Gunn kollegái is tömegesen álltak ki a rendező mellett. Dave Bautista, Zoé Saldana és Chris Pratt mindannyian hallatták a hangjukat az ügyet illetően, a rajongók pedig petíciót indítottak, melyben leírták, bár egyetértenek azzal, hogy Gunn hibát követett el, kérik, hogy a Disney vegye vissza a rendezőt. A petíciót eddig 154 ezer ember írta alá.

Gunn testvére, Sean egy hosszú posztban írta le, hogy reméli, mondania sem kell, hogy kiáll a testvére mellett, valamint azt is részletezte, hogy mennyit változott az elmúlt években bátyja.

 

It goes without saying that I love and support my brother James and I’m quite proud of how kind, generous, and compassionate he is with all the people in his life. Since he was a kid, it was clear he had a desire (maybe destiny) to be an artist, tell stories, find his voice through comics, films, his band. The struggle to find that voice was sometimes clunky, misguided, or downright stupid, and sometimes wonderful, moving, and hilarious. Since devoting his entire life to the Guardians movies and MCU six years ago, I’ve seen him channel that voice into his work and seen him transform from the guy who made up things to shock people. I saw firsthand as he went from worrying about “softening his edge” for a larger audience to realizing that this “edge” wasn’t as useful of a tool as he thought it was. That his gift for storytelling was something better. I saw that he was more open-hearted than the guy who thought he needed to get a rise out of people by making nasty or offensive jokes (or whatever you choose to call them—I don’t think his bluer material was ever his funniest and neither does Mom). And the best part is, this change in my brother was reflected in the change that the Guardians go through. I’ve heard my brother say many times that when Quill rallies the team with “this is our chance to give a shit”—to care—that it’s the pep talk he himself needed to hear. It’s part of what made working on the Guardians movies such a rewarding experience for the cast. We managed to find ourselves involved in a big-budget superhero movie that was, at its core, deeply personal. That’s a gift. And that’s why it’s good. This isn’t new information, by the way. It’s all stuff that James has explained many times in interviews, in more detail and more eloquently. It’s not some new spin. It’s always been part of this story. So I guess my hope is that fans continue to watch and appreciate the Guardians movies, not despite the fact that the filmmaker used to be kind of a jackass, but because of it. They are, after all, movies about discovering your best self. Working on those movies made my brother a better person, and they made me one too. I’ll always be proud of that. Peace.

A post shared by Sean Gunn (@thejudgegunn) on


A felsoroltak mellett számos további hollywoodi személyiség állt ki, részletezve, hogy James Gunn mennyire jószívű és segítőkész ember. Az egyik legnagyobb bombát például Patton Oswalt, humorista robbantotta, amikor az egész botrányt kirobbantó Mike Czernowich egyik kiírását osztotta meg. Czernowich ugyanis pont olyan ízléstelen „vicceket” osztott meg, mint az általa vádolt rendező.

Forrás: Twitter, Instagram