Műsorújság
RTL Most

Wossala Rozina és édesanyja ikrek is lehetnének!

Nemrég a Konyhafőnök Juniorban vendégeskedett Kánya Kata, ahol leleplezte lánya gyerekkori kedvenceit. A gyerekeket sokkolta a hasonlóságuk, de milyen valójában kettejük kapcsolata?

Izgalmas fordulat volt a szerdai Konyhafőnök Juniorban is, hiszen a második feladatban a gyerekeknek Rozina kedvenc gyerekkori alapanyagaiból kellett dolgozniuk. A csavar azonban akkor jött, amikor Kánya Kata sétált be a konyhába, kezében egy óriási kosárral. A gyerekek meglepődve pislogtak: ő lenne Rozina anyukája?

„Amikor Rozina édesanyja jött be a konyhába, kicsit meglepődtem, hogy ő az édesanyja, nem pedig egy kicsivel idősebb testvére, mert nagyon hasonlítottak.” – mondta Peti.
 

Később arra is adódott alkalom, hogy kiderüljön: vajon Kata is olyan otthonosan mozog a pultok mögött, mint lánya?

Igaz, miután jó hangulatban és nevetgélve segítette 10 percig a sárga csapat munkáját, a zsűrihez visszatérve bevallotta, hogy nem igazán szokott a konyhában főzőcskézni, az inkább a lánya feladata. Rozina persze azonnal megvédte: csak azért nem főz annyit édesanyja, mert nem hagyja neki.

A hasonlóságuk tehát a gyerekeket is meglepte, azonban amikor kettejüket kérdezték a kapcsolatukról, kiderült, hogy nemcsak az arcvonásaik közösek, de a temperamentumuk is:

„A mama azt szokta mondani, hogy olyan indulatok uralkodnak kettőnk közt, mint egy 18 tagú olasz családban, kompletten. De ez kell én szerintem. Mi hangosan nevetünk, hangosan örülünk, és közben hangosan vitatkozunk.” – mesélte Rozina.


Persze, az is kiderült, hogy miközben külső alapján akár testvéreknek is hiheti őket az ember, Rozina gondolkodásmódja és a gesztusai inkább édesapját idézik:

„Ahogy rám hasonlít külsőleg, úgy hasonlat az agya, az egész gondolkodásmódja az apjára!” – mondta Kata Rozináról.

A Konyhafőnök zsűritagja ráadásul most óriási izgalomban van, hiszen a héten a Reggeliben jelentették be Fördős Zével és Sárközi Ákossal, hogy kik is versenyeznek majd a Konyhafőnök VIP második évadában!

Kíváncsi vagy a nevekre? Itt megnézheted a videót!

Sőt, ha nem lenne elég a gasztróból, akkor még azt is meglesheted, milyen étel különlegességeket készített Rozina egy régi barátja konyhájában.

A Konyhafőnök VIP és Junior zsűrije egy izgalmas helyszínen segédkezett egy különleges boros menü elkészítésében, de előtte azt is elárulta a Story Extrának, hogy mit nem csinál szívesen a konyhában:

Hasonló videók

Legnézettebb videók